2. évad 12. fejezet - A nagy visszatérés...

Sziasztok! Hát elérkezett ez a nap is! Itt a 2. évad 12. fejezete az-az az utolsó, mint azt tudja minden hű olvasóm. Egy kritikában felmerült kérdés, miért 12. fejezetesre írtam az évadokat? Őszintén megvallva magam sem tudom így láttam jónak és ezen már nem is akarok változtatni!!! Igaz nem gyűlt össze a 3 kommentár, de megígértem nektek és saját magamnak is, hogy idén befejezem ezt az évadot. Kaptam pár visszajelzést, hogy legyen 3. évad is még mindig nem döntöttem igazán. Így megkérlek titeket írjátok meg véleményeteket. Ha lesz is következő évad az biztos, hogy a jövőben fog játszódni. Teljesen új szemmel fogjátok olvasni a történet folytatását, hiszen ez már nem kapcsolódik a Vámpírnaplókhoz! Csak az én agyszüleményem lesz benne. (Ha lesz 3. évad, csak rajtatok múlik!) Vissza térve a fejezethez szerintem okozok pár meglepetést ezzel nektek. Igaz sokan sejtitek a végkimenetelt, de nem úgy, ahogy gondoljátok...

Végül támadt egy isteni szikra az agyam hátsó zuga felől, ami arra sugallt, hogy döntést hozzak. Ha minden jól megy és ti is úgy akarjátok, akkor a 3. évad fejezeteit egy-egy idézettel fogom nyitni, ami arra a részre jellemző. Az utolsó fejezetet is ezzel nyitnám! 

"A múltunk mindig velünk marad és csak arra vár, hogy megkavarja a jelenünket..."

Sosem gondoltam rá, hogy gyilkossá válok igaz hallhatatlan életem során többször tettem. De ez most teljesen más! Eddig az életben maradásért tettem, de most megöltem egy ártatlant még hozzá ősi vámpírt, aki semmit se vétett ellenem. Ki irtottam őt kicsinyes vágyból a saját érdekeim áldozata lett. Egy gyilkos vagyok semmi több! Könnyeim szakadatlan folytak végig tökéletes arcomon az érzelmeim eluralkodtak rajtam. Most mégis hogyan fog megbocsájtani bárki is?
Tévedtem, hibáztam és ezzel mindent elrontottam. Elijah nem fog visszatérni többet hozzám, meghalt el kellene végre fogadnom, ő nincs többé. Órákig csak ültem erdőben az égő tetem közelében, könnyeimtől alig láttam…

* Órákkal előbb*

- Mikor csináljuk Katherine? – kérdezte tőlem Bonnie telefon túloldalán egyszerre Bekahhal, aki mellém lépett.
- Ma este holdtölte lesz, Bonbon menni fog? – kérdeztem a néger lányt kihangosítva telefont.
- Ha minden és mindenki helyén lesz, akkor sikerülni fog legalábbis remélem - válaszolta.
- Oké, akkor este 7kor találkozunk a tisztáson –fejeztem be a beszélgetést.
- Sziasztok! – köszönt el megszakítva hívást.
- Kath igyekezz nem akarok elkésni! – vámpír barbie és szöszi toporogtak szobaajtómban.
- Minden meg van? – kérdeztem vissza, mire Rebekah kabátját kihajtotta belső zsebében fehértölgy karóval.
- Én mire kellek? – kérdezte Caroline, miközben az erdőben futottunk.
- Ha esetleg balul sülne el valakinek el kell vinnie onnan a boszinkat – válaszoltam nemes egyszerűséggel.
- Biztos eljön? – kérdeztem az áldozatra utalva húga csak bólintott.
- Végre, hogy itt vagytok, van egy vendégünk, aki figyel – mondta türelmetlenül Bonnie.
- Köszöntelek kedves húgom és téged is Katerina. Kit tisztelhetek a két idegen személyében? – kérdezte kilépve a fák árnyékából ősi.
- Hol van Sage? – tette fel az újabb kérdést körbe pillantva.
- Bonnie most! – kiáltottam el magam Bekah oda dobta hozzá gyilkos fegyvert. Egyből elkezdett mormolni valamit számomra ismeretlen nyelven. Finn el akart menekülni, de láthatatlan fonál visszatartotta, körülötte tűz gyulladt. Rebekah a lány elé lépett tenyerét felfelé tartva, aki megvágta. Vére lecsöpögött karóra, azzal bevonva az egészet, eredeti vámpírlány dolga végeztével el is ment. Megértem a helyében én sem lennék kíváncsi testvérem halálára, közben Bon-bon lassan odasétált vámpírhoz.
- Életet az életért! – hangzott fel boszorkány földöntúli hangja, majd újra kántálni kezdett egy szöveget. Végső döfésként szíven szúrta Finnt, aki földön összerogyott a fájdalomtól kiáltás közepette. Minden erejét összeszedve kitépte magából gyilkos fegyvert azután elkezdett égni holt teste. Bonnie szemei fenn akadtak orrából ömleni kezdett vér, majd összeesett hirtelen.
- Car vidd haza őt – parancsoltam, mire engedelmeskedett.

Egyszer csak a hajnal napsugaraira lettem figyelmes. Ennyire elszaladt volna az idő? Erőt vettem magamon felkeltem földről majd hangtalanul haza suhantam.
- Katherine hol jártál eddig? – kérdezte tőlem Kol, ahogy beértem szobámba.
- Volt egy kis dolgom – válaszoltam neki szekrényemhez sétálva. Nem bírtam abban a ruhában maradni tovább, orromat elöntötte a füstszag, amitől nem tudtam szabadulni.
- Mégis mi volt az? A bátyám úgy sem tudod visszahozni! – csattant fel mérgesen.
- Kol nem tartozik rád mit csináltam. Nem is tudom visszahozni tisztában vagyok ezzel én is! – vágtam vissza még inkább összetörve.
- Akkor miért nem felejted el végre és azzal törődsz, aki itt van melletted? – kérdezte már nyugodtabb hangnemben.
- Ha törődnél velem igazán, akkor megértenéd, hogy időre van szükségem – válaszoltam neki gondolataimba merülve.
- Mindig csak időre van szükséged! Katherine döntsd már el mit akarsz végre? – váltott át újra követelőző hangnemre.
- Azt akarom, hogy hagyjál békén! – túl gyorsan mondtam ki, amit gondoltam. Ami a szívemen az a számon, de megbántottam őt.
- Értem, akkor mát itt sem vagyok – elment szobámból, mire összerogytam ágyam előtt.
- Kath zavarok? – kérdezte benyitva ajtón Elena.
- Mondd, mit akarsz? – förmedtem rá mérgesen.
- Nicklaus téged hívat – válaszolta majd magamra hagyott.
- Megint mit akarhat tőlem? – kérdeztem fél hangosan. Gyorsan elmentem letusolni ruhát cseréltem majd bekopogtam a könyvtárba.
- Gyere be Katerina! – hallottam meg a férfi hangját.
- Mit akarsz Klaus? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Régen jártál erre, látom valami nyomja a lelkedet – maga mellett megütögette üres helyet.
- Annyi minden történt velem mostanság. Valamit be kell vallanom neked – sóhaj mellett leültem.
- Mégis mit drága Katerina? – kérdezte kezét az arcomon pihentette.
- Vissza akartam hozni Elijaht az életbe, de rosszul sült el, hibáztam – próbáltam magyarázkodni.
- SS, most ne bántsd magad – könnyeimet letörölte arcomról, majd magához ölelt.
- Bármit megbocsájtanál nekem? – kérdeztem tőle felnézve rá egészen félénken.
- Mindent megbocsájtok neked kedvesem – felemelte fejem és lágyan megcsókolt, az érzelmek eluralkodtak rajtam visszacsókoltam neki. Órákon át együtt voltunk elvesztünk egymásban, később mellkasán ébredtem.
- Nik el kell mondanom valamit – felkeltem mellőle és felöltöztem.
- Mondd bátran.
- Megöltem Finnt, mert vissza akartam hozni a bátyádat – mielőtt felfogta volna mondandóm elrohantam. Az emeleten összeütköztem Kollal.
- Bocsi, nem láttalak – magyarázkodtam, magam sem értem miért.
- Semmi baj. Amúgy is beszélni szerettem volna veled – válaszolta már kedvesebben mint, amikor veszekedtünk.
- Velem? Miről? – kérdeztem meglepődve, hiszen azt hittem látni sem akar.
- Igen, bocsánatot szeretnék kérni az előző beszélgetésünk miatt. Kissé faragatlan voltam veled szemben. Tudom időre van szükséged szóval megkapod, amennyit csak akarsz – öntötte ki nekem szívét is.
- Hú, hát erre nem számítottam, de ha már itt tartunk én is bocsánatot szeretnék kérni, hogy úgy elküldtelek.
- Akkor szent a béke? – kérdezte kitárva karjait.
- Igen, azt hiszem – válaszoltam egy mosoly kíséretében. Megöleltem egy pillanatra, de le is engedtem puszit nyomott az arcomra, majd újra egyedül maradtam. Most már lassabban mentem tovább a szobámba hangtalanul lenyomtam kilincset. Az ajtó nyikorogva tárult ki előttem. Magányra vágytam, de teljesen más látvány fogadott, amitől azt hittem csak álmodok. 

- Hello kedvesem! Jó újra látni szépségem – hallottam meg egyetlen szerelmem bariton hangját.
Elijah…