2. évad 5. fejezet – Hazugságok hálójában

Sziasztok! Hatalmas köszönet nektek, akik olvassátok a történetem! Az előző fejezetnél összegyűlt 4 komment, amit alig hittem el! Nagyon köszönöm a komikat, remélem, ennél a fejezetnél is lesz annyi! :) Még egy hatalmas köszönet sosem hittem volna, hogy valaha is lesz 13 feliratkozó a blogomon! Nagyon boldog vagyok és remélem ezek után is egyre többen lesztek! Még egy köszönet "Hug Me"-nek az újabb díjért, most nem raknám ki az újabb nyereményem. Mivel azoknak a blogoknak amiket most olvasok már elküldtem, de ígérem, ha lesznek újabb számomra érdekes blogok, ki fogom rakni! Most, hogy ne csak a kis monológom olvassátok és ti is velem örüljetek, hoztam új részt! Íme itt van a várva várt új rész!

Katherine Pierce

Te még is mit keresel itt? – kérdeztem meg Kolt, aki Elena ágyában feküdt félmeztelenül. Teljesen felment bennem a pumpa, ha én nem hagyom, magam egyből a hasonmásomnál keres vigaszt.
-Kath meg tudom magyarázni! – kelt ki az ágyból.
- Nem kell semmit magyarázkodnod, látom, amit látok! – mondtam neki elfordítva a fejem Elena felé.
- Te, hogy tehetted ezt velem? A húgomként gondoltam rád! – néztem rá csalódott tekintettel.
- Katherine meg tudom magyarázni! – kezdett bele Elena is.
- Nem kell a magyarázatotok, sem a sajnálat! Többet nem akarlak látni titeket! – fordultam sarkon, kezemben szorongatva a gyűrűt.
- Ezt az öcséd adta, mielőtt meghalt! – dobtam Elenának azt a bizonyos gyűrűt. Igazából nem öltem meg csak azt akartam ő is olyan fájdalmat érezzen, mint amit én most. Egyenesen a szobámig siettem, de az ajtó előtt megálltam, nem tudtam bemenni, inkább tovább siettem. Nem tudtam hová tartok már nem is érdekelt igazán, mire észbe kaptam az erdő közepén találtam magam. Letelepedtem egy magányos fa tövében elmerülve gondolataimban, teljesen magam alatt vagyok újra. Már senkim sincs teljesen magamra maradtam. Elijah meghalt hála Damonnek, Damon meghalt miattam, Kol megcsalt a hasonmásommal, Elena visszaélt a jóindulatommal. Azt hiszem mindennek vége most már elvesztettem az összes embert, aki fontos volt számomra. Nem hullhatok össze újra, de az érzéseim nem hagynak nyugodni újra és újra előtör belülről egy érzés. Érzések! Mindig csak azokkal van a baj! Nekem nem kellenek érzések! Most végre elérem a célom érzések nélkül, mindenkit és mindent tökre teszek, aki valaha bántott. Letöröltem arcomról az utolsó érzelem nyomait is, amikor elkezdett csörögni a telefon.
- Szia Caroline! Tudtál beszélni Tylerrel? – kérdeztem egyből a lényegre térve, nem akartam beszélgetni igazán.
- Szia Kath! Igen és tud veled találkozni most a Grill-ben, ha akarod.
- Ti most ott vagytok? – kérdeztem rá gyorsan.
- Igen. – mondani akart még valamit, de közbe vágtam.
- Oké, akkor pár perc múlva ott vagyok. Szia! – azzal ki is nyomtam a telefont. Leporoltam nadrágom és vámpírsebességgel futottam egészen a bárig, ahogy beléptem megpillantottam Cart egy számomra még idegen fickóval, gondolom ő Tyler.
- Szia Car! – köszöntem megölelve, ahogy odaértem.
- Szia Kath! Kaht ő itt Tyler, Tyler ő itt Kath. – mutatott be minket egymásnak gyorsan.
- Szia, Tyler jó végre megismerni. – mosolyogtam rá.
- Hello! Én is örülök a találkozásnak. – mondta kissé ironikusan. Azt hiszem sokkal több dolgom lesz, mint gondoltam.
- Tyler iszunk valamit? – kérdeztem tőle, mire bólintott és leültünk a bárpulthoz rendeltem három bourbon whiskyt. A harmadik kör után már megeredt a nyelve mindkettejüknek.
- Kath azt hiszem, nekem most mennem kell. Még van egy kis dolgom, amit el kell intéznem, majd hívj fel! – mondta Caroline, felállva a székről.
- Sziasztok! – intett egyet Tylernek engem megölelt és elment.
- Szerinted direkt ment el ilyen gyorsan? – kérdeztem a fiúra nézve.
- Valószínű igen, de nem nagyon érdekel a szöszi. Régen együtt voltunk, de nem alkottunk valami jó párost. – mondta, közben rendelt egy új kört.
- Te és Car együtt jártatok? – kérdeztem tőle nagy szemekkel.
- Valamikor igen a családjaink miatt, de megmondtam nekik, nem leszek miattuk a szöszivel. – mesélte nagy beleéléssel.
- Miért kényszerített ilyenre a családod? – kérdeztem érdeklődést színlelve.
- Mert nálunk ez hagyomány, csak elő kellő család tagjai közül választunk és mivel a nagybátyám Mason nem így tett, rám erőltették az egészet.
- Várj, ha jól értem a nagybátyád Mason Lockwood? – kérdeztem az arcomra kiülő döbbenettel.
- Igen, honnan ismered? – kérdezett vissza ugyan olyan döbbenettel.
- Atlanta nagy, mi mégis összefutottunk és közelebbről megismertük egymást. – néztem rá rebegtetve pilláimat.
- Mennyi ideig tartott az-az ismerkedés? – kérdezte már érdeklődve.
- Ha jól emlékszem egy fél napot töltöttünk együtt, több nem jutott. – gondolkodtam el, direkt kihagyva a találkozás végét.
- Akkor gondolom nem hagyott benned olyan mély nyomot. – vigyorodott el.
- Igazán nem, de te hagyhatsz. – ez felért egy felhívással.
- Azt majd meglátjuk. – közben tovább ittunk és élveztük egymás társaságát.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezte tőlem, mire felemeltem a fejem és rá néztem várva a kérdését.
- Miért hasonlítasz ennyire Elenára olyan, mintha ikrek lennétek. – nézett rám választ várva egyik kezét az asztalra téve könyökölt.
- Nem vagyunk ikrek csak unokatestvérek. – válaszoltam hazugságok közepette, nem mondhattam el az igazságot főleg nem neki!
- Így már minden világos, de remélem, te nem vagyok olyan, mint ő. – emelgette a szemöldökét felém közelítve.
- Biztosíthatlak róla, ég és föld vagyunk. – mosolyogtam én is közelítve hozzá, míg össze nem ért az ajkunk. Nem éreztem érzelmeket így gátlásaim sincsenek hamar a karjai között találtam maga az ölében ültem szenvedélyes csókcsatát vívva. Elváltunk egymástól, hogy levegőhöz jussunk kapkodtuk a levegőt hatalmas vigyor közepette.
- Egyáltalán nem hasonlítasz rá szerencsémre. – vigyorgott kajánul.
- Mindjárt jövök. – mondtam neki leszállva róla, mielőtt elmentem egy lágy csókot adtam szájára. A női mosdóban összetalálkoztam egy lánnyal, aki kedves mosollyal köszöntött szemembe nézve, kihasználtam az alkalmat.
- Most az én parancsaimat fogod követni! Minden egyes mozdulatát figyeled Tyler Lockwoodnak és ha kell, megöleted magad vele. Megértettél? – mondtam el neki az utasításomat igézés közben.
- Igen követem az utasításaidat. – válaszolta üveges tekintettel.
- Helyes, most menj. – mondtam neki vigyorral az arcomon, tervem kezd beteljesedni így szerencsére mellém pártol. Visszasétáltam a bárhoz Tyler mellé leültem, aki egy buja csókkal köszöntött, de akkor megéreztem egy vámpír jelenlétét az ajtóban. Elengedtem a fiút és az ajtó felé fordultam, egy elmosódott csíkot láttam, aztán Tylert a falnak nyomta Kol.
- Kol engedd el őt! – kiáltottam a vámpírra.
- Nem engedem el, meg fogom ölni, amiért hozzád ért egy újjal is! – még jobban rá szorított és morgott egyet, fogait hegyezve.
- Kol engedd el őt, semmi közöd ahhoz ki ér hozzám! Ha megölöd, magadra haragítod a bátyádat is, őt érdekli a sorsom veled ellentétben. – mondtam neki végre észhez térítve.
- Engem is érdekel, mi van veled! – engedte a fiút felém fordult kikerekedett szemekkel. Nem tudtam semmit szólni, abban a pillanatban Tyler kapta el a vámpír nyakát, elkezdtek dulakodni. Tyler megfogta a nyakát, mire Kol is ugyan így tett, egymás nyakát szorongatták morgások közepette. Tyler lefeszítette a vámpír kezét nyakáról és eldobta Kolt, a lány közben ott sürgött körülötte. Tyler megfordult és egy bal egyenessel kiütötte a lányt, aki az asztal sarkába verte fejét, egyből meghalt. Ezzel sikerült elérnem, hogy beinduljon az átváltozás nála végre vérfarkas éne előtört! Szeme sárgán felvillant és el is múlt, Tyler elé tettem egy papírt.
- Most el kell mennem, majd hívj fel. – mondtam neki és eltűntem Kollal vissza a Mikaelson házba.
- Beszélnünk kell! – jelentette ki út közben, megfogta a kezem ezzel megállítva.
- Kol nem akarok veled beszélgetni, sem most sem máskor! – jelentettem ki lerázva a kezét az enyémről.
- Én viszont beszélni akarok veled most rögtön! – mondta nekem és egy fának nyomott, ezzel eltorlaszolva az utolsó menekülési lehetőségem.
- Kol felejts el engem már megmondtam ott van neked a kis szende Elena! Ha már itt tartunk jó volt vele? – kérdeztem meg szemeimmel villámokat szórva, hangomban hatalmas ironiával.
- Semmilyen sem volt, nem léptem vele közelebbi kapcsolatba! Katherine én téged szeretlek, értsd már meg! – fogta két keze közé az arcom.
- Akkor miért voltál a hasonmásom ágyában félmeztelenül? – kérdeztem kikelve magamból, közben próbáltam eltolni magamtól.
- Elena kijátszotta a gyenge pillanatom és neked adta ki magát, de hamar rá jöttem, hogy nem te vagy az! Éppen akkor akartam menni, amikor benyitottál hozzá! – próbálta megmagyarázni.
- Nem hiszem el! Tudod miért? – kérdeztem, de nem engedtem megszólalni.
- Mielőtt elmentem volna a Gilbert házba, Elena akkor sem engedett be a szobájába, vagyis akkor is már ott voltál vele! – válaszoltam meg a saját kérdésem még mindig mérgesen.
- Lehet, hogy hibáztam, de téged szeretlek! – mondta nekem közelítve hozzám, kissé oldalra billentette a fejét, hogy meg tudjon csókolni. Minden egyes porcikámmal kívántam őt és akartam azt a csókot. az érintését, de nem érzékenyülhettem el! Még mielőtt bármit is tehetett volna egy határozott mozdulattal pofon vágtam, mire ő hátra hőkölt. Most itt az esélyem, hogy elszabaduljak mellőle, kaptam az alkalmon és futásnak eredtem. Magam mögött becsuktam az ajtót, kissé kitikkadva álltam a Mikaelson ház ajtajában.
- Kahterine hol voltál idáig? Halálra aggódtuk magunkat érted! – jött oda hozzá Rebekah mögötte Elenával.
- Csak el kellett mennem, kiszellőztetni a fejem, aztán teljesítettem Klaus parancsának egyik felét. – mondtam nekik egyszerűen.
- Kath beszélhetnénk egy kicsit? – kérdezte tőlem Elena.
- Rebekah kérlek, beszéld meg Elenával a buli további részleteit! Nekem most mennem kell, szia! – köszöntem el tőle tudomást sem véve a drága kis hazug kígyóról, nem akarok veszekedni mindenki előtt, de ezt még nagyon megkeserüli. A könyvtár felé vettem az irányt, csak sejtettem, hogy ott lesz Nik, mint mindig most sem csalt a megérzésem.
- Beszélgethetnénk egy percre? – kérdeztem tőle az ajtóban állva.
- Gyere beljebb és csukd be az ajtót. – mondta nekem, szófogadó kislány módjára úgy tettem és leültem mellé a kanapéra.
- Mit szeretnél mondani? – kérdezte tőlem mosollyal az arcán.
- Teljesítettem a parancsod Tyler Lockwood a tenyeremből eszik és beindult a farkas énje is, megszereztem a Gilbert gyűrűt, amit Elenának adtam. – a mondandóm végére elszomorodtam visszagondolva a látottakra.
- Gratulálok Katerina, nagyon gyors voltál! De mi a baj? – kérdezett rá, amin egészen meglepődtem eddig sosem vette észre, ha valami bajom volt.
- Csak össze vesztem Elenával, mert olyan dolgot tett, amivel nagyon megbántott. Kollal meg amilyen jól kijöttem, most már fele annyira sem! Viszont Caroline segített Tylerrel kapcsolatban. – mosolyogtam rá megemlítve a „barátnőjét” ha még mondhatom annak.
- Van egy olyan sejtésem, hogy Elenának és Kolnak sok köze van egymáshoz, de ne aggódj emiatt drága Katerina. – mondta megsimítva az arcom.
- Utoljára Elijah szólított így! – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra, ami nem sikerült igazán.
- A bátyám nagyon szeretett téged, de nem voltál hozzá való. Túlságosan is emberi lettél mellette, így elnyomtad az igazi éned. Kol pedig csak játszadozik veled, mint minden nővel, akit egyszer megkaparint azt hamarosan el is dobja. Egyszer volt szerelmes, de akkor nagyon, mindent megtett azért a halandóért egyedül neki tudta kimondani, hogy szeretlek. – mesélte nekem, mire felcsillantak a szemeim, Kol nekem is azt mondta szeretlek!
- Katerina téged egy igazi férfi érdemel meg, aki tudja milyen vagy és mire vágysz igazán.
- Ki lenne az a férfi? – kérdeztem meg tőle csillogó szemekkel.
- Idővel megtudod. – mondta nekem, kezei közé fogta az arcom és csak bámult. Egy idő elteltével magához húzott és vadul megcsókolt…