2. évad 4. fejezet – Megbocsájtás vagy bűnhődés?

Katerina Petrova

- Mindig itt leszek, a közeledben szólj, ha kész vagy ránk. – suttogta a fülembe és kirohant a szobából. Abban a pillanatban eldöntöttem meg kell keresnem Rebekaht, remélem, megtudom, neki magyarázni ezt az egészet. Lefelé sétáltam a lépcsőn, amikor megláttam Klaust és Carolinet érzelmes búcsú közben, másik oldalról feltűnt Elena. Már késő visszafordulni, úgy is meg kell tudnia egyszer a szöszinek az igazságot, gondoltam magamban. Elena megállt a lépcső mellett, míg én leértem várt.
- Nagyon sajnálom, részvétem Elijah miatt. – suttogta nekem egy ölelés közepette visszaöleltem neki.
- Köszönöm Elena. – mondtam és elengedtük egymást, akkor nézett felénk Caroline tátott szájjal.
- Az ott Elena és Elena2?- kérdezte Klausra nézve, aztán pedig Elenára majd rám, még mindig tátott szájjal. Még, hogy Elena2 kikérem magamnak én léteztem előbb, mint a drága hasonmásom!
- Caroline drágám ezt megbeszélhetnénk később? – kérdezte Klaus kifelé tolva a lányt.
- Nem Nick, megegyeztünk nem lesznek titkaink egymás előtt, úgy hogy ezt most akarom tudni! Miért látok Elena-ból kettőt, magyarázattal tartozol! – kezdett el hisztizni igazán, pont úgy, mint amikor megismertem már csak a toporzékolás hiányzott.
- Hello Caroline! Kérlek hadd mutatkozzak be újra. – suhantam elé vámpírgyorsasággal.
- A nevem Katherine Pierce. – nyújtottam felé a kezem bemutatkozás képen.
- Te vámpír vagy? – kérdezte tőlem kikerekedett szemekkel, végre csak, hogy rá jött.
- Igen és egyben hasonmás is, vagyis a te Elena barátnőd az én hasonmásom. Emlékszel, amikor először találkoztál Elijahhal? Akkor is azt hitted rám, hogy Elena vagyok meg, azóta is egészen mostanáig. – magyaráztam neki.
- Egészen idáig te voltál Elena, vagyis csak megjátszottad a legjobb barátnőm szerepét? – kérdezte tőlem még inkább kiakadva.
- Röviden és tömören? Igen! – válaszoltam neki megvonva a vállam.
- Elena te miért nem mondtad el nekem ezt az egészet? – kérdezte az igazi barátnője felé nézve.
- Tudod Car most van egy családom és itt meg van mindenem! – mondta, mivel elfelejtettem vele, azt a kis incidensünket, azóta pedig itt él velünk.
- Ezt nem hiszem el! Hogy voltál képes eddig hazudni nekem? És te? – nézett Elenára aztán Klausra.
- Nem hazudtam drágám, én sosem hívtam Katerinat Elenának. – válaszolta neki behízelgő hangon, de volt valami veszedelmes abban a hangban.
- Nick szerintem időre van szükségünk! Neked is és nekem is! – mondta neki és kinyitotta az ajtót köszönés nélkül.
- Caroline várj! – ment utána Niklaus kivetődve az ajtón, nyitva hagyta így láttuk mi is történik. Egy fának nyomta a lányt, aki menekülni képtelen volt, de az ősi rá jött mit tesz így elengedte őt. Elkezdtek megint veszekedni Caroline pedig elviharzott vámpírgyorsasággal Klaus utána rohant.
- Elena szerintem inkább menjünk be a házba, azt ők majd megoldják ketten egymás között. – a lány csak bólintott én becsuktam az ajtót. Órákkal később visszatért Klaus nagyon mérgesen, inkább hagytam lenyugodni és megkerestem Rebekaht, aki a szobájában szépítkezett.
- Szia! Beszélgethetünk? – kérdeztem kinyitva az ajtaját kopogás után.
- Már vártalak! Ülj le most rögtök! – cseppnyi fenyegetést éreztem a hangjában, ami ijesztővé tette a szőkeséget.
- Magyarázkodni nem fogok, maximum elmondani az igazat, de inkább kérdezz csak. – mondtam neki leülve az ágyára.
- Nem is kell magyarázkodnod, csak válaszolj a kérdéseimre! – mondta mire elkezdtem hevesen bólogatni.
- Mit akarsz az öcsémtől? Milyen érzelmeket táplálsz iránta? Mivel csavarta el ennyire a fejedet? Tényleg megölted Damon Salvatore-t? Miért kellett megölnöd? – ezeket a kérdéseket tette fel, miközben én bólogattam és jegyeztem a kérdéseket, hogy tudjak válaszolni mindenre.
- Kezdjük az elején, sorban válaszolok szerintem. – kezdtem, mire ő bólintott.
- Igazából semmit sem akarok tőle és őszintén, szólva nem tudom, mit érzek iránta. Talán, hogy annyira hasonlít a bátyjára, már, mint Elijahra, azok a mogyoró barna szemei nagyon szépek. Igen tényleg megöltem Damont és bosszúból Elijah miatt. – válaszoltam az összes kérdésére röviden.
- Te szerelmes vagy Kolba?! – akadt ki Rebekah tátott szájjal nézett rám.
- Nem dehogy is! – tiltakoztam nagyon, mivel én sem tudtam pontosan a választ, még nem tudtam Elijah iránt érzett szerelmem nagyon erős.
- Kath ne hazudj, nekem kérlek! Én úgy tekintek rád, mint a húgomra szóval nekem mindent elmondhatsz. – mondta nekem leülve az ágya szélére.
- Nem hazudok, tényleg nem tudom, mit érzek iránta! Köszönöm, hogy húgomként tekintesz ránk. – mondtam neki mosollyal az arcomon.
- Tudod mit, tartsunk valamikor egy pizsama partit, csak mi csajok! – említette meg az ötletét, ami felkeltette az érdeklődésem.
- De hívjuk meg a bulinkba Elenát és Carolinet is, légyszives! – ujjongtam én is vele együtt, már mindketten átöleltük egymást.
- Remélem a szöszi nagyon nem borult ki a te hasonmás dolgodon, Nik nagyon szereti őt, sosem szeretett így senkit az előtt. – mesélte nekem.
- Kérlek, hívjunk meg még egy embert, Klausnak tennék vele szívességet, a boszorkányt szeretném meghívni, akire szüksége van! – indokoltam meg a kérésem egyből, mire Rebekah beleegyezően bólintott.
- Jól van, benne vagyok, de mikor legyen a bulink? – kérdeztem tőle, mire valaki kopogtatott az ajtón.
- Szerintem legyen hétvégén, pont holdtöltekor. – mondta Klaus miközben bejött az ajtón.
- Hogy mondod? – kérdeztem tőle, kissé szőkének tettetve magam. Tudtam mire készül, de ez kissé abszurdum volt, hogy elrontja a testvére buliját.
- Nik szerintem nem az napra kellene tenni, a bulit és a te átoktörésedet. – mondta neki Rebekah, mire én csak bólogattam.
- Húgocskám ez nem kérés volt, hanem parancs! – válaszolta neki eléggé ijesztően nézve.
- Szerintem én most magatokra hagylak titeket. – álltam fel az ágyról és elindultam kifelé, de Klaus megfogta a kezem és visszarántott.
- Keresd meg nekem a vérfarkast most rögtön! – parancsolta és elengedett. Inkább semmit sem szóltam becsaptam magam mögött az ajtót és tárcsáztam Carolinet.
- Szia, Elena remélem te vagy az! – szólt bele a telefonba.
- Szia Caroline! Én vagyok Katherine, szeretnélek meghívni téged hétvégére Rebekah pizsama partijára. Remélem benne vagy és nem haragszol ránk! – hadartam neki az ötletet.
- Szia Katherine! Rátok nem haragszom csak Nikre és benne vagyok a buliban! Mikorra menjek? – kérdezte tőlem kicsit boldogan.
- Majd még felhívlak a pontos idő miatt. Szeretnék még valamit kérdezni, vagyis kérni tőled, ha nem nagy baj. – kérdeztem tőle már előre tervezve.
- Kérj csak bármit, vagyis azért nem bármit. – nevette el magát.
- Az egyik kérésem az lenne, hogy békülj ki Klaussal nagyon maga alatt van és képes lenne megölni bármelyikünket! A második kérésem pedig az lenne, hogy légy szíves mutass be Tyler Loockwood-nak érdekelne. – mondtam egyszerűen.
- A második kérésedet simán teljesítem, de az elsőt nem hiszem, gondolkodnom kell sok mindenen a Nikel való kapcsolatomon. – válaszolta, amit teljesen megértek.
- Oké szóval mikor tudsz neki bemutatni? Még a hétvége előtt kellene, legalábbis szeretném megismerni! – mondtam neki kedvesen.
- Hát felhívom még ma és meglátjuk, majd visszahívlak. Elena telefonját még mindig te használod? – kérdezte meg kissé gondterhelten.
- Igen, de szerintem veszek egy másikat magamnak és visszaadom neki ezt. – nevettem el magam.
- Akkor majd hívlak! Szia!
- Köszönöm Caroline! Szia! – nyomtam ki a telefont. Akkor eldöntöttem megkeresem Elena-t és megbeszélem vele a dolgokat, sok mindenről kell beszélnünk, az egyszer biztos. Az ajtaja előtt megálltam és kopogtattam, nem telt el sok idő nyitódott az ajtó.
- Szia, Elena! Bejöhetek hozzád, szeretnék veled megbeszélni egy pár dolgot! – mosolyogtam rá.
- Szia Kath! Inkább menjünk a te szobádba, az enyémben most elég nagy a kupi, még nem szoktam meg az új otthonom. – mosolygott rám.
- Akkor menjünk. – mondtam neki, bár nagyon gyanakodtam.
- Mit szerettél volna mondani? – kérdezte tőlem, miközben leültünk az ágyra.
- Először is sajnálom, hogy nem tudtál beszélni egészen idáig a barátaiddal miattam. Másodszor pedig sajnálom, hogy be vagy börtönözve így ide és azt is, hogy elvettem a telefonod. – mondtam neki felsorolva a bűneimet.
- Ne sajnáld kaptam egy családot, igaz az öcsémmel és a barátaimmal nem tudtam beszélni, de itt vagytok nekem ti! A börtönlét nagyon tetszik, hiszen egy bazi nagy házban élek, ahol mindenem meg van! Viszont a telefonom miatt haragszom rád! Elloptad tőlem és vissza sem adtam még mindig! – mondta nekem nevetve.
- Vissza fogom adni, még várok egy telefont Caroline-tól és utána vissza is kapod! Ígérem neked! – mondtam bal kezemet a szívem helyére tettem.
- Oké, de mi az a nagyon fontos, amiért beszélni akartál velem? – kérdezte tőlem még mindig érdeklődve.
- Azt hiszem, kezdjük egymást nagyon jól kiismerni. – nevettem el magam megint, mire ő is elnevette magát, tényleg olyanok voltunk, mint a testvérek.
- A hétvégén szeretnénk tartani Rebekahval egy pizsama partit itt a házban és arra gondoltunk téged is meghívnánk, ha már itt élsz velünk! – mosolyogtam rá, remélve nem jön rá soha Klaus tervére.
- Benne vagyok, nagyon jó ötlet Caroline is jön? – kérdezte tőlem érdeklődve.
- Igen és még szeretném, ha meghívnád Bonnie-t is, tudom ő is nagyon jó barátnőd és régen találkoztatok, mi pedig úgy sem bántanánk. – vigyorogtam rá, így jobb is, hogy Elena fogja meghívni és nem nekem kell.
- Köszönöm Kath remélem, eljön Bon is, akkor lesz teljes a csapat! – ölelt meg engem, visszaöleltem, de el is toltam magamtól.
- Tessék, itt a telefonod hívd meg erről! – adtam át neki a készüléket. Bólintott egyet és már is tárcsázta a számot, pár csengés után felvette.
- Szia Bonnie, tudom nagyon régen beszéltünk, amit sajnálok. De szeretnélek kárpótolni a kimaradt idő miatt. Szervezünk egy pizsama partit és szeretnélek rá meghívni, a Mikaelson házban lenne, ne félj senki sem fog megenni. Igen Caroline is itt lesz meg Rebekah is. Remek jó, hogy újra találkozunk, majd még írok, mikorra gyere! Szia! – azzal le is rakta a telefont.
- Ez gyors volt, de úgy hallottam eljön! – egy biccentéssel megerősített.
- Nekem most el kell mennem valamiért, de ha visszajöttem folytatjuk a beszélgetést? - kérdeztem.
- Persze, ha olyan fontos dolgod van, menj csak! A szobámban leszek, majd ha keresnél, aztán folytatjuk a szervezést. – mosolygott.
- Rendben, akkor később találkozunk! – mondtam neki és kiszáguldoztam a házból. Az utam egyenesen a Gilbert házig vezetett, sokáig ott laktam Kolal miközben próbáltuk kideríteni az itt élők titkait. Jól ismertem a ház összes szegletét és egyszer Elena öccse beengedett így könnyedén bementem a házba.
- Elena te vagy az? – jött a kérdés a konyhából.
- Igen, ne aggódj csak pár holmiért jöttem! – válaszoltam neki.
- Tényleg elkötözöl innen és pont a Mikaelson házba? – kérdezte már velem szemben állva szomorú tekintettel.
- Igen el elköltözöm, de ne aggódj, sokszor meglátogatlak. – mosolyogtam rá kedvesen, tényleg aranyos a kis srác nem volt szívem belé harapni.
- Még szép, de nem akarom, hogy ilyen hamar elmenj! Amúgy hogy van a barátod, hogy is hívják Kol? – kérdezte tőlem érdeklődve, hiszen ő azt hiszi, a nővére vagyok és Kolal járok.
- Muszáj mennem már így is várnak rám ott! Kol nagyon jól van, jót tesz neki, hogy a családja körében lehet. – nem néztem rá, mert még én sem tudom, mit érzek Kol iránt.
- Annak örülök, viszont szeretnék neked adni valamit, hogy emlékezz rám mindig! – mondta nekem és levette a gyűrűjét az ujjról.
- Nem kell, mindig emlékezni fogok rád! – mondtam neki, hiszen tudtam úgy is oda fogja adni azt, amire vágyom.
- De én oda akarom adni. – megfogta a kezem és a tenyerembe tette, majd bezárta azt.
- Hiányozni fogsz Elena. – adott egy puszit az arcomra és elment fel a szobájába.
- Te is nekem! – válaszoltam még gyorsan. Vámpírgyorsasággal elmentem a volt ideiglenes szobámba összepakoltam egy utazóba az összes ruhám aztán elhúztam a csíkot onnan örökre. Hamar visszaértem a Mikaelson házba, szobámba leraktam a táskát és átmentem Elenához a gyűrűvel, mindenképpen neki akartam adni, így bekopogtam az ajtaján.
- Szia Kath! Nagyon gyors voltál. – jött ki a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.
- Szia, Elena. Hát igen vámpír adottság, bemehetnénk a szobádba?- kérdeztem tőle nagyon gyanakodva.
- Most nem a legalkalmasabb! – mondta nekem, most már kissé felhúzott.
- Elena még is mit rejtegetsz előlem? – kérdeztem tőle kissé mérgesen.
- Semmit sem rejtegetek, miért mit rejtegetnék? – kérdezett vissza aggódó hangon, még mindig a kilincset szorongatva.
- Akkor engedj, hadd menjek be! – lefeszengettem kezét a kilincsről és benyitottam.
- Te még is mit keresel itt?