2. évad 6. fejezet - Bonyodalmak középpontjában

Egy idő elteltével magához húzott és vadul megcsókolt, mire visszacsókoltam a pillanat hevében nem gondolkodtam, de utána egyből eltoltam magamtól.
- Nik nem kellene ezt tennünk, hiszen neked ott van Car, aki jó barátnőm és nekem meg… – itt félbe szakadt a mondandóm, hiszen nekem senkim sincs már.
- Katerina most ne törődj se Carolinenal se senki mással, most csak mi vagyunk itt ketten egymásnak. – megsimította arcom és levágott egy sunyi mosolyt.
- De nem tehetem ezt velük! – ellenkeztem még mindig.
- Semmi olyat sem teszünk, ami ne tettünk volna meg! – vigyorgott még mindig mélyen a szemembe nézve, aztán újra megcsókolt és a ruhám alá nyúlt. Többet nem ellenkeztem átadtam az irányítást neki, azzal együtt magamat is. Órákkal később a kanapén feküdtünk egymásba gabalyodva, amikor nyitódott az ajtó.
- Klaus beszélnünk kellene. – kezdte Kol, de amint megpillantott engem meztelenül a bátyján minden szava elakadt abban a pillanatban.
- Kol úgy érzem ez nem a legalkalmasabb pillanat arra, hogy beszélgessetek. – mondtam neki zavartalanul, miközben elkezdtem öltözködni.
- Látom zavarok, de már nem sokáig. – még mindig engem bámult tátott szájjal.
- Ne zavartasd magad, én úgy is megyek, még van egy pár dolgom. – indultam el felé már több ruhában.
- Nik majd még találkozunk! – intettem a főnökömnek, akivel most kerültem közelebbi kapcsolatba.
- Viszlát Katerina! – válaszolta öltözködés közben.
- Azt hiszem nekem is mennem kellene. – Kol kijött utánam és becsukta maga mögött az ajtót, majd megfogta a karom maga után rángatva.
- Kol mit csinálsz, engedj el!? – mondtam neki kezemet kihúzva az övéből.
- Tusé nem, de bár? Egy-egy az állás, csak nem tudni melyikünk bírja tovább és ki fog nyerni. Komolyan harcolni akarsz ellenem ez egyenlőtlen küzdelem lesz. – mondta nekem egyenesen a szemembe nézve, az egyik sarokba szorított.
- Ha harc hát legyen harc! Mi a tét? – kérdeztem vissza már magabiztosabban.
- Ha én nyerek, visszakapcsolod az érzéseid és mindent bevallunk kettőnkről, hiszen te is szeretsz, engem hiába is tagadod.
- Ha viszont én nyerek, nem kapcsolom vissza az érzéseim és azt csinálok, amit akarok, akivel akarom. Amibe neked semmi beleszólásod sem lehet. - egészítettem ki gyorsan az én verziómmal, mielőtt meggondolatlanul cselekszem.
- A feltételek? – kérdezte tőlem még mindig alkudozva.
- Nem érhetünk egymáshoz semmilyen úton-módon, csak beszélgethetünk. – adtam meg neki a végső szúrást, nyerni fogok ilyen feltételek mellett.
- Csak akkor érhetek hozzád, ha te is akarod! Így jó, megegyezhetünk? – kérdezte tőlem, mire egy határozott mozdulattal előre hajtottam a fejem.
- Akkor megegyeztünk. – mondta. Nyújtottam felé a kezem egy kézfogásra, ahogy normál esetben fogadni szoktak az emberek, de ő magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt, majd elengedett és ott hagyott egyedül a gondolataimmal. Ujjaimat az alsó ajkamra tettem és csak mosolyogtam magamban, de gyorsan észhez tértem.
- Katherine beszélgethetünk? – kérdezte egy ismerős hang, akivel nem akarok beszélni.
- Elena már megmondtam neked, hogy nem akarok veled beszélgetni, sem most sem máskor. – 180 fokos fordulatot vettem, így vele szembe kerültem.
- Katherine mindent meg szeretnék magyarázni neked, mert ez csak egy óriási félre értés. – próbált beszélgetni velem, de csak még inkább felidegesített.
- Elena már meg mondtam neked, hogy nincs miről beszélgetnünk! – megemeltem a hangom egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, megfogtam a nyakánál falnak nyomtam.
- Megértetted végre? – kérdeztem tőle, fejét erőteljesen a falba nyomtam, mire egy hatalmasat koppant sziszegések közepette.
- Katerina engedd el Elenát! – parancsolt rám Klaus. Szófogadó lány módjára elengedtem, a hasonmásom elernyedten a földre rogyott, Nik felé fordultam nagy mosollyal az arcomon.
- Bocsáss meg nekem Klaus, hirtelen elvesztettem a fejem! Lehet régen ettem az a baj, de ne aggódj, nem kóstolom meg a drága kis Elenát, meghagyom neked! – kacsintottam felé aztán felrohantam az emeletre vámpírgyorsasággal. Rebekah ajtaja előtt álltam meg kopogtattam és egyből kinyitottam az ajtót.
- Szia! Remélem nem zavarok, van egy pár mesélni valóm! – üdvözöltem leülve az ágya szélére, mint mindig ő most is a sminkes asztala előtt ült.
- Szia Kath! Te sosem zavarsz, mit szeretnél mesélni? – kérdezte tőlem felém fordulva.
- Ugye te sosem árulnád el a titkaimat másnak? – kérdeztem tőle kissé félve.
- Persze, hogy nem sírig őrizném, vagyis addig, amíg koporsóba nem rak újra Nik. – vonta meg a vállát rám mosolyogva.
- Akkor el kell mondanom neked egy pár dolgot, szerintem ülj le ide mellém ehhez. – ajánlottam fel neki mellettem megpaskolva a helyet, ő leült és kikerekedett szemekkel bámul rám.
- Akkor kezdem az elejéről az egészet, először is Kol azt mondta nekem szeret, én viszont nem vagyok biztos ebben. Mivel nem is olyan régen Elena szobájában találkoztam vele félmeztelenül feküdt a hasonmásom ágyában, mire én elmentem és kikapcsoltam az érzéseimet. Közben Car és Klaus összevesztek és nem olyan rég a bátyáddal közelebbi kapcsolatba kerültem, magam sem tudom hogyan történtek a dolgok, csak megtörténtek. Kol ránk nyitott, majd kimentünk a könyvtárból és kötöttünk egy eléggé érdekes fogadást. Komolyan mondom, nem igazodom ki a testvéreiden, szerinted mit tegyek? – kérdeztem meg egy nagy sóhaj közepette.
- Ez egy eléggé érdekes és furcsa beszámoló volt, már nem azért, de nem hittem volna, hogy ekkora ribanc vagy! Ne érts, félre kérlek, nem rosszallásból mondtam, csak nem hiszem el, hogy mindhárom testvérem ágyba vitt, nem is egyszer. De ha már itt tartunk nekem is el kell mondanom valamit! Mostanság eléggé sűrűn találkozgatok Stefan Salvatore-val a gyász összehozott minket, vagyis inkább te. Köszönöm neked! – ölelt meg és el is engedett még mindig mosolyogva.
- A testvéreimmel meg ne foglalkozz! Tartsd magad a megállapodásotokhoz és sodródj az árral egyszerűen majd elválik mi lesz, a végén még Kol mellett fogsz kikötni! – nevette el magát.
- Tudod, mit hozzuk össze újra Niket és Cart a bulink után, nem haragudhatnak egymásra örökre, főleg nem rajtam keresztül. – vetettem fel a tökéletes ötletet.
- Ha Nik nem ellenkezik nagyon, én benne vagyok! – nevetett fel Bekah.
- Kath az érzéseidet viszont csak akkor kapcsold vissza, ha tényleg készen állsz rá és a vele járó többi dologra tudom, mennyire fáj a csalódás. – nézett rám megértően.
- Tudod, mit most hagyjuk ezt az egész ügyet, csak bulizzunk egy kicsit! – villantottam ki a fogaimat vér után vágyakozva.
- Oké benne vagyok, őt perc múlva legyél készen! – mondta nekem felkelt mellőlem és bement a fürdőszobájába. Nem akartam zavarni, át mentem a saját szobámba a szekrényem előtt megálltam percekig csak nézelődtem mit vegyek fel. A választásom egy eléggé kirívó darabra esett, fekete mini ruha szív alakú dekoltázzsal combközépig ért, egy kis sminket tettem fel. Mire elkészültem Rebekah toppant be egy hasonló ruhában csak az övé vérvörös színben pompázott.
- Akkor hova menjünk? – kérdezte meg tőlem érdeklődve.
- Először az erdőben kezdjük a kutatást randomra válogatunk, ilyenkor sok túrázó lebzsel arra. – vigyorogtam.
- Aztán keresünk egy bárt, ahol tovább szórakozhatunk, bár ez egy kis város inkább el kellene mennünk máshova. – ecseteltem a tervem.
- Akkor menjünk át a közeli városba. – válaszolta Rebekah. Úgy tettünk, ahogy megbeszéltük először az erdőben kerestünk túrázókat, egy csoport férfiba botlottunk, akiknek eléggé felkeltett az érdeklődését a jelenlétünk. Mindkettőnknek három-három férfi jutott teljesen lecsapoltuk őket, mindegyik ínycsiklandónak tűnt. Még pár extra kört leírtunk, de hiába, akkor döntöttünk, hogy tovább megyünk a szemközti városba. Ott találtunk egy kisebb hangulatos bárt, dübörgött a zene körülöttünk egyenesen a táncparkettre siettünk. Már későre járt, így egyre többen lettek a bárban, hamar lecsapott ránk két 20 év körüli férfi.
- Hogy hívnak? – kiabálta át a zajt nevem után érdeklődve.
- Katherine és téged? – kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel.
- Matt vagyok gyönyörűm. – válaszolta derekamnál fogva közelebb húzott magához.
- Nem megyünk el valahova kettesben? – kérdezte tőlem, mire megfogtam a kezét és elkezdtem húzni egy eldugottabb helyre. A bár hátsó ajtaja felé vettem az irányt, de megállított benne és falnak nyomott. A testünk teljesen egymáshoz simult, kezeimet a nyaka köré fontam csókok közepette, nem kellett neki sok egyik keze derekamról a mellemre siklott, másik pedig a fenekemhez. Erőteljesen megmarkolta a testrészeimet, mire elkezdtem a nyakát puszilgatni.
- Gyerünk bébi! – suttogta reszelős hangon. Ahogy a nyakát csókolgattam az arcom átváltozott szemeim alatt erek kiduzzadtak, szemfogaim kinőttem. Nem bírtam tovább belemélyesztettem fogaimat és elkezdtem szívni a vérét.
- Hé, cica ez kezd fájni! – motyogta nekem, még jobban belém markolva, elengedtem egy kicsit és rá nevettem.
- Te büdös vérszívó kurva, takarodj innen! – lökött el magától hátra lépve.
- Nem ellenkezel, elfelejted az előbbit, és ha megharaplak, arra nem fogsz emlékezni. – mélyen a szemébe néztem megigézve a férfit.
- Cica nem megyünk el innen? – kérdezte meg tőlem, mire mosolyom még hatalmasabb lett. Megfogta a kezem és kimentünk a bár hátsó ajtaján, egy sikátorban kötöttünk ki. Falnak nyomott Matt, de nem haboztam most már újra belé haraptam és szívni kezdtem a vérét, mikor kezdett inogni elengedtem.
- Oh, ne már, hogy meghallj itt nekem! Még szükségem van rád! – mondtam neki, hirtelen megharaptam a csuklóm és megitattam mohon nyelte a vérem.
- Kath mehetünk haza? – kérdezte tőlem Rebekah, kijött az ajtón.
- Persze mindjárt! – néztem rá, aztán a kókadt srácra tekintettem.
- Ez most egy kicsit fájni fog, de ígérem nem sokáig! – leguggoltam Matt mellé gyengéden megcsókoltam, majd egyszerű mozdulattal kitörtem a nyakát.
- Ez most mire volt jó? – kérdezte Rebekah miközben én a vállamra tettem a fiút.
- Mielőtt megöltem megitattam a véremmel! – válaszoltam neki, Bekah megvonta a vállát és elviharzottunk haza. A fiút levittem a pincébe és könyvtár felé indultam, bekopogtam az ajtón várva a bebocsájtást.
- Gyere be! – hallottam meg Nik hangját.
- Szia, Klaus! Hoztam neked egy ajándékot! – meséltem neki vigyorogva.
- Azt hiszem, csak rád kell, néznek! Ez a ruha tökéletesen áll rajtad, de nélküle jobban festettél. – villantott felém egy sunyi mosolyt.
- Köszönöm a bókot, de nem magamat adom ajándékba. – ültem le mellé a kanapéra.
- Akkor mi az ajándékom? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.
- Lent van a pincében, Damon helyett tökéletes áldozat lesz! – mosolyogtam felé.
- Köszönöm Katerina! – megsimította az arcom és egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Most mennem kell, majd később találkozunk! – felkelt mellőlem, nyitva hagyta az ajtót, ami szembe nézett a bejárati ajtóval. Kinyitotta az ajtót, amin Caroline lépett be, egy ölelést követően érzelmes csókkal köszöntötték egymást…