12. fejezet – Döntések…

Sziasztok! Íme itt az évad utolsó része remélem mindenkinek okoztam meglepetéseket,csalódásokat egy kis romantikával fűszerezve :) Ezek után kezdődik, majd a második évad valamikor. Az is fog tartalmazni sok-sok váratlan meglepetést! Itt a 2. évadhoz való fejléc is, amiért sok-sok köszönet Reginek, szóval köszi csajszi, imádom az újat!! :D

Katerina Petrova

- Elijah ne kínozz, tovább kérlek! Mondd meg őszintén, hogyan döntött a bátyád? – kérdeztem tőle, még jobban megszorítva a kezét.
- Klaus elfogadja az ajánlatodat, így szabad vagy! De van egy kikötése az alkuval kapcsolatban. – kezdte el mesélni mit tudott meg.
- Mi az a kikötés? – kérdeztem rá, a boldogságom hamar elmúlt és félelem fogott el.
- Az egyetlen kikötése az, hogy itt élj velünk Mystic Falls-ban és persze segíts az átok megtörésében. – mondta neki, mire egy nagyot sóhajtottam.
- Akkor nem fog megölni, tényleg sikerült meggyőznötök? – kérdeztem ujjongva.
- Igen kedvesem sikerült. – mosolygott megsimogatva arcomat.
- Köszönöm Elijah, nagyon boldog vagyok. – megcsókoltam és felkeltem az ágyról, hogy fel tudjak öltözni a tökéletes ruhába.
- Kedvesem, Klaus arra kért szóljak neked, hogy menj le hozzá „eligazításért”.
- Igen is, uram! – kihúztam magam és bal kezem a homlokomhoz tettem és tisztelegtem, ahogy a katonák szokták csinálni. Mindketten nevetésben törtünk ki egy utolsó búcsúcsókot adtam neki és elrohantam. A folyosó közepén összefutottam Rebekahval, egy percre mindketten megálltunk.
- Gratulálok! – mondta egy nagy öleléssel, amit egyből viszonoztam, már nem tudtam megköszönni a szőkeség tovább futott, aztán egy ajtó csapódást hallottam.
- Akkor gratulálhatok én is? – kérdezte féloldalas vigyor közepette a legkisebb Mikaelson.
- Hát, attól függ mihez? – kérdeztem vissza nagy vigyorral.
- Sikerült kivívnod a szabadságod! Ezt meg kell ünnepelnünk valamikor, csak mi ketten. – a második mondatot a fülembe suttogta, amitől jóleső bizsergés fogott el újra.
- Mindenképpen. – suttogtam vissza neki egy puszi kíséretében. Nem törődve vele tovább száguldoztam lefelé a lépcsőn egészen a könyvtárig volt egy sejtésem itt találom, a megbízóm. Nekem háttal ült az egyik fotelban, miközben whiskyt iszogatott.
- Kérlek, tölts nekem is egyet, ünnepelnünk kellene. – mosolyogtam leülve a kanapé karfájára.
- Nem osztogatom ingyen a jó minőségű italomat! Amúgy sem azért hívattalak ide, hogy iszogassunk, arra találsz mást is itt a házban. – nézett rám, majd lassan végig nézett rajtam, minden egyes pillanatot kiélvezve.
- Halljam a parancsot, mit kell tennem? – kérdeztem tőle lehangoltam.
- Azt akarom, épülj be a városba Elena helyett, deríts ki mindent a barátairól. Mindent tudni akarok, főleg a barátnői érdekelnek, állítólag az egyik boszorkány a másik pedig vámpír. Mindent tudj meg róluk, és ha eljön, az idő kérlek, mutass be nekik! – parancsolta felsorolva a feladataimat.
- Klaus ezzel csak egy gond van, Stefan tudja a titkom és a vámpír barátnője, akinek ha jól tudom Caroline a neve ő Elijahhal látott együtt. – soroltam neki az ellenérveket.
- Ne aggódj kedvesem Stefannal semmi gond sem lesz, a barátnőjét pedig nyugodtan bemutathatod nekem, mindent elfelejtetek vele. Mielőtt el nem felejtem Kol mindenben a segítségedre lesz, pakolj össze és indulj a lány házába! – ez volt az utolsó parancsa.
- Holnap délután rá érsz? – kérdeztem tőle, mire csak egy biccentést kaptam, így folytattam a mondandómat.
- Akkor bemutatom neked Carolinet. – mosollyal az arcomon szaladtam fel a szobámba. Gyorsan összepakoltam, azokat a holmikat, amik kellhetnek ott, Elijahnak elmeséltem Klaus tervét, ő beleegyezően elbúcsúzott tőlem. Bőröndökkel a kezemben elindultam Kol szobájába, tudtam ott van Elena, hiszen beszámolt róla nekem, kopogtattam az ajtón.
- Most te jössz szobára? – kérdezte tőlem a nyitott ajtónál, szemöldökét húzogatta.
- Ne reménykedj édesem! – mondtam neki, mellette bementem szobába, Elena kisírt szemekkel ült az ágyon.
- Oh, drágám ne sírj! Összekened a kölcsön ruhámat, Rebekah ezért mérges lesz! – mondtam neki leülve mellé az ágyra, ő kisírt szemekkel rám meredt.
- Mit akarsz még tőlem? Nem volt elég a pincébe bezárni, most még ide is vele? – kérdezte tőlem, Kol felé bökve fejével.
- Nem annyira rossz parti ő, mint hiszed, nyugodj meg nem zárlak be ide! Ez csak egy félre értés, a házban szabadon mozoghatsz! Csak kettőt kérek tőled, egy darabig bírd ki itt és ne akarj megszökni. Szükségem lenne, a telefonodra kérlek, add kölcsön! – mondtam neki közelebb ülve hozzá és átöleltem a vállát.
- Tessék, itt a telefonom remélem, nem kell sokáig itt lennem! Ugye valamikor haza mehetek, nem kell életem végéig itt maradnom? – kérdezte tőlem még mindig félve.
- Persze, hogy haza mehetsz! Olyan vagy nekem, mint a kis húgom, mindent megteszek érted! – mondtam neki, imádtam régen a húgom, de ez a lány nagyon távol áll tőle.
- Kol, akkor indulhatunk? – kérdeztem a vámpírra nézve.
- Mehetünk kedvesem! – felvette a csomagjainkat és ott hagytuk egyedül Elenat a szobában, csak intettem neki mielőtt becsukódott az ajtó. Elena telefonjában találtam pár telefonszámot név szerint, nem sokat keresgéltem megtaláltam Caroline számát. Írtam neki egy sms-t: „ Szia, Car! Bocsi, hogy ilyen későn írok… Holnap délután rá érsz egy kicsit? Találkozzunk a Mikaelson villában remélem, tudod, hol van! xoxo Elena „
Nem, telt el pár perc megkaptam a választ: „ Szia Elena! Még fenn voltam… Igen rá érek, örülök neki, hogy tudunk találkozni, sok mesélni valóm lesz. Tudom, hol van a ház, de neked is mesélned kell! xoxo Car „
- Írjál, a bátyádnak holnap délután találkozhat a szőke vámpírral. – parancsoltam Kolnak kissé keményen. Másnap reggel Gilbert házban ébredtem Elena szobájában, mellettem Kollal, ő még mély álomban szuszogott. A nap további része gyorsan eltelt a délutánra nagyon készültem, már előbb átmentünk a Mikaelson házba.
- Katherine hol van már a vendégünk? – kérdezte tőlem Klaus már tűkön ülve, abban a pillanatban megszólalt a csengő.
- Már itt is van! – nyitottam ajtót a szöszi vámpírnak.
- Szia Car! Nagyon hiányoztál, gyere beljebb, ismerd meg a többieket! – invitáltam be az ajtón megjátszva magam.
- Szia, Elena! Te is hiányoztál, annyira örülök, hogy láthatlak! Képzeld mikor itt volt az a bál, láttam egy férfit, aki nagyon tetszik. – ujjongta nekem, de megakadt a beszédben.
- Üdvözöllek újra Caroline, a nevem Niklaus Mikaelson! Remélem most lesz alkalmam jobban megismerni. – mondta Klaus kezet csókolva neki.
- Köszönöm, remélem én is! – mondta neki vörös arccal.
– Ő az, akit láttam! – suttogta nekem ujjongva.
- Akkor menj csak, ismerd meg! – suttogtam vissza neki, vigyorral az arcomon. Így már mindent értek, Klaus milyen rafinált engem használt arra, hogy megismerhesse a lányt.

** hetekkel később **

- Katerina, keljél! Van egy meglepetésem! – suttogta a fülembe kedvesen Kol.
- Hagyjál Kol még korán van! – néztem az órára, ami még csak reggeli 07:45-öt mutatott, elfordultam és magamra húztam a takarót.
- Drágám keljél fel, van egy meglepetésem. – suttogta a fülembe lágyan, amitől jóleső borzongás fogott el, mint mindig.
- Kol miért kell ezt csinálnod mindig? – kérdeztem tőle átkarolva a nyakát.
- Mert szeretlek! – mondta nekem, erre felkaptam a fejem, átgördültem így már rajta ültem és még mindig csak kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Mit mondtál? – kérdeztem tőle, mikor meg tudtam szólalni. Váltott a helyzetünkön és fölém magasodott.
- Jól hallottad, amit mondtam. De most menjünk, öltözz fel minél gyorsabban! – vigyorgott rám, egy lágy csókot adott ajkaimra és eltűnt az ajtóban.
- Ezt nem hiszem el. – morogtam magamban, tényleg azt mondta, hogy szeret! Felkeltem az ágyból és a gardróbomhoz sétáltam, ott elidőztem egy darabig. A választásom egy koktélruhára esett piros alapon fehér virágos mintával, hozzá egy bokacsizmát vettem fel, mivel jó idő van, így nem kell hozzá a farmer kabát.
- Felőlem indulhatunk Kol! – kiabáltam neki, mire megjelent az ajtóban egy piros kendővel a kezében.
- Felőlem is, csak várj egy percet! – mögém futott és bekötötte szememet a kendővel.
- Ennyire titkos helye viszel? – kérdeztem nevetve.
- Majd meglátod. – nevette el ő is magát, egy csókot kaptam tőle. Összekulcsolta kezeinket és elindultunk számomra ismeretlen helyre, ő vezetett egészen gyorsan. Pár perc futás után megálltunk egy egészen számomra ismeretlen helyen, levette szemem elől az anyagot. Egy gyönyörű kis vízesés terült el szemem előtt, tökéletesnek tűnt, Kol felkapott az ölébe és egyenesen a víz felé mentünk, megállt előtte és beledobott.
- Ezt most miért kellett? Tiszta víz lett a ruhám! – hisztiztem kikelve magamból.
- Vizes póló verseny! – kiáltotta el magát, felugrott és bombában érkezett vízbe.
- Most meg vagy! – ugrottam a nyakába és lenyomtam a víz alá.
- Gyere csak ide! – kiáltotta neki, miután feljött a víz alól, nevetve menekültem előle, de elkapott derekamnál fogva. Együtt nevettünk fröcskölve, víz alá nyomva egymást.
- Gyere mutatni, akarok még valamit. – felkapott a karjába megint, átmentünk a vízesés alatt egy barlang terült el mögötte. Ahogy körbe néztem megakadt a szemem egy leterített pléden mellette piknik kosárral, körülöttük égő gyertyák.
- Kol ez gyönyörű! Köszönöm! – vigyorogtam rá és szorosan megöleltem.
- Ez csak természetes, valahogy meg kellett ünnepelnünk a szabadságod! Hiszen megígértem és ennyivel jöttem neked! – mondta egy ezer wattos mosoly kíséretében, aztán szenvedélyesen megcsókolt.
- Mi van a kosárban? – kérdeztem tőle nagy vigyorral.
- Gyere, nézzük meg! – huppantunk le együtt a plédre. Ő kinyitotta a kosár egyik felét és kivett belőle egy-egy zacskós vért.
- Bocsáss meg, csak ezt tudtam hozni hirtelen! – nézett rám kissé szomorúan.
- Semmi gond, nekem tetszik! – vigasztaltam meg és feltéptem a zacskót, követve engem ő is ugyan ezt tette. Közelebb csúsztam hozzá és csak néztem azokat a mogyoró barna szemeit, kedvesen rám nézett és megsimogatta arcom. Még közelebb jött hozzám, arcunk egészen közel ért egymáshoz, nem bírtam tovább én kezdeményeztem. Átkaroltam nyakát, az ölébe ültem és vártam hátha lép valamit, de csak vigyorgott. Miért csinálja mindig ezt velem, ha a szobában vagyunk, csak kettesben egyből rám mászik?! Beletúrtam selymes hajába és megérintettem az ajkait, nem csókoltam meg, még egy kicsit szórakoztam vele, ha már ő is játszott velem. Ő sem bírta tovább egyik kezével beletúrt hosszú vizes fürtjeimbe másikkal megmarkolta mellem, szenvedélyes csókokkal halmozott el. Hangos nyögések hagytál el az ajkaimat, mire a vámpír még vadabb lett, még inkább magához szorított. Egy másodpercre elváltunk egymástól, megszabadítottam a felsőjétől, míg ő a ruhámmal vesződött. A pántokat óvatosan lecsúsztatta vállamra, miközben csókokkal halmozott el, segítettem neki kibújtattam ujjaimat a ruhából. Egyszerű mozdulattal felállított magával együtt, így könnyen kibújtam a ruhámból, a nadrágját lesegítettem róla. Hamar megszabadultunk a fehérneműinktől is, egyszerűen elterültünk a pléden. Fölém magasodva élveztük egymás társaságát, gyors tempót diktált, mire csak a hátát karmolásztam. Hirtelen kulcscsontjánál lévő vékony bőrrétegbe haraptam és elkezdtem szívni a vérét, az egész szétrobbant a számban pezsgő érzésként hatott. Válaszul ő is visszaharapott, mire elengedtem a bőrét és nyögésekben törtem ki, együtt nyögtünk fel, míg egyszerre mentünk el. Az élvezet felső fokán túl legördült rólam és lihegve feküdtünk egymás mellett, az órákig tartó szeretkezés után. Ő betakart minket, én pedig mellkasára tettem fejem úgy pihegtünk tovább, még közelebb húzott magához és a hátamat simogatta.
- Katerina Petrova, el kell mondanom valamit, lehet kiakadsz de nem bánom! Élveztem a veled eltöltött eddigi időt. Úgy érzem szeretlek! - mondta egy csók mellett.
- Én is szeretlek Kol Mikaelson! - válaszoltam neki, magam sem tudom miért mondtam ezt neki, de jól esett. Élveztem a társaságát, de a meghitt pihenésünket Kol telefonjának csörgése szakította félbe.
- Ne vedd fel! – kérleltem rá, de kimászott mellőlem és a kijelzőt nézte.
- Muszáj, a főnök az! – mosolygott rám, Klausra célozva, felvette a telefont.
- Azt hittem mára szabadnapot kaptam! Mi lehet ennyire fontos? – hallottam gúnyt a hangjában, de a válasz nem tetszhetett neki, mivel elszomorodott. Lerakta a telefont és leült a pléd szélére, teljesen magába zuhanva, felültem fejemet a vállára téve, kérdően pillantottam felé.
- Klaus azért hívott, hogy közöljön, velem egy rossz hírt nem tudom, hogy fogod fogadni. - mondta nekem egyenesen rám meredve, megfogta a kezem és folytatta.
- Elijah végleg meghalt!