11. fejezet – Ajándék vagy az életem?

Katerina Petrova

- Te vagy Klaus? – bökdöste meg Elena a vállát, pont jókor jött.
- Igen, a nevem Niklaus Mikaelson, de szólíts csak Klausnak! – vigyorgott miközben megfordult, de lefagyott a képéről, mikor megpillantotta a hasonmásom.
- Katerina küldött maga helyett. – mondta a lány, ahogy parancsoltam neki.
- Ő az ajándékom! Hús-vér ember, nem mellesleg a hasonmásom is! De szerintem erre már rájöttél te is. – most már én vigyorogtam rájuk.
- Katerina… - kezdett volna bele újra Elena, de megállítottam benne.
- Klaus újra tárgyalhatjuk akkor azt az alkut? – kérdeztem tőle a lány felé biccentve.
- Gyere kedvesem, menjünk egy nyugodtabb helyre beszélgetni. Hagyd addig, hadd szórakozzon! – mondta nekem és elkezdett maga előtt terelni, egy hatalmas szobába vezetett. Gyorsan kiderült számomra, hogy ez a könyvtár, lehuppantam a kanapéra, ő pedig whiskyvel a kezében egy fotelban foglalt helyet.
- Akkor mi legyen, az ajándékom vagy az életem? – kérdeztem tőle, mire belekortyolt az italába, majd a pohár további tartalmát lötyögtette.
- Még gondolkodnom kell rajta. –válaszolta, a bárpulthoz sétált egy üvegért és pohárért, gyorsan visszaért az indulási pontjára. Töltött az üres pohárba is és felém nyújtotta azt, készségesen elfogadtam.
- Tudok az átokról, amivel sújtottak a boszorkányok, itt a kulcs hozzá Elena személyében. Velem nem sikerülhetett a terved, de vele igen! Nem is beszélve arról, hogy a Gilbertek fogadták örökbe, akikről mindketten tudjuk, hogy vámpírvadászok voltak. Egy kicsit kutatgattam és megtudtam, hogy a lánynak van egy öccse, akinél van egy bizonyos gyűrű, aminek hasznát vehetnéd. Klaus, ha megölöd, a lányt nem fogsz tudni hibrideket teremteni, de ha a lányon van a gyűrű és megölöd fel fog éledni. A tervem egyszerűen tökéletes! – hörpintettem fel a bourbon whiskyt.
- Nagyon felkészültél a látogatásomra, de mi lesz a bosszúmmal így? – kérdezte tőlem előre dőlve.
- Olyan régóta hajtod a bosszúd, mennyi ideje is 500 éve már? Nem gondolod, hogy jobban járnál a hasonmásommal, egyszerre két legyet is üthetsz vele! – érveztem, hátha le tudom beszélni a tervéről.
- Ajánlok egy másik alkut neked! Megtartom a hasonmást és megöllek téged! – mondta nekem tejbemászó vigyorral a képén.
- Klaus erre semmi szükség sem lesz! – jött be az ajtón Elijah, mellém ült.
- Az életem vagy a hasonmás? Ennyi választási lehetőséged van, nincs más! – mondtam megfogva szerelmem kezét.
- Elijah, öcsém mikor utoljára találkoztunk át akartál verni és elmenekültél a drága Katerinaval. Miért bízzak meg benned újra, hiszen elárultál!? – kelt ki magából Klaus asztalra vágva a poharat.
- Bátyám semmi szükség arra, hogy jelenetet rendezz! Katerina most nem hazudik neked, a hasonmással pedig tényleg jobban jársz! – jött be Kol is az ajtón, igazat adva nekem, csak le ne buktasson ezzel a viselkedésével!
- Már mindenki az ő pártját fogja, nem hiszem el! A családom, ellenem van! – még inkább hisztizett.
- Nik kérlek, nyugodj meg! Senki sincs ellened, csak egy ajánlatott tettek fel neked! – jött be Rebekah is, már az egész Mikelson család a könyvtárban gyülekezett.
- A bál végére döntök, most menjetek innen! – parancsolta, nem kellett többször mondania, abban a pillanatban felálltam és kiviharzottam az ajtón.
Mielőtt kimentem, odasúgtam Kolnak: - Kérlek vigyázz Elenára, míg távol leszek!
Ő bólintott egyet és kiment megkeresni a hasonmást, Rebekah ott maradt a bátyjával, Elijah meg utánam jött.
- Katerina, kérlek, várj meg! – kiáltott utánam, megálltam a lépcső tetején, hol senki sem látott meg.
- Minél hamarabb össze kell pakolnom és eltűnnöm innen! – mondtam neki, sietve a szobámba.
- Szerelmem ne tedd ezt, Klaus nem fog megölni, kelleni fog neki a lány. – mondta nekem vigasztalva, miközben megfogta a csuklóm.
- Elijah nem akarok kockáztatni, jobb távol lennem innen, mint meghalni. 500 év menekülés nem volt elég a bátyádnak még üldözni akar.
- Ha tényleg elmész, még maradj egy kicsit! Az utolsó pillanatig mindent ki akarok élvezni veled. – ismételte el a szavaimat, az ölébe kapott és bevitt a szobámba. Szerencsére Kol minden nyomát eltűntette onnan, aminek nagyon örültem, Elijah lerakott az ágyra. Szerettem őt minden porcikámmal, de nem tudtam hova tenni az öccsét, sem Damont a szívemben. Most már semmi sem érdekelt, szerelmem minden ilyen gondolatomat hamar elhessegette. Fölém magaslott és vad csókcsatába kezdtünk, tényleg minden egyes percet kiélveztünk, az ingjét cafatokra téptem. Míg ő finoman alám nyúlt és lehúzta ruhám cipzárját, már alig fedte valami ruha réteg testünk, de ez egyikünket sem érdekelte. Mámorító érzés fogott el, csak vele akartam lenni és az övé lenni, magára húzta a takarót ezzel mindkettőnket eltakarva hamar elvesztünk egymásban. Órákkal később a mellkasán pihentettem a fejem, míg ő gyengéden simogatta hátam, jóleső borzongás fogott el.
- Katerina, nem akarok, hogy itt hagyj! Végre újra együtt vagyunk, nem engedhetlek el még egyszer. – mondta még jobban magához húzva.
- Nem akarlak itt hagyni, de úgy érzem nincs más lehetőségem. – válaszoltam neki szomorúan. Kopogtatás szakította félbe beszélgetésünket, szerelmem magára kapta nadrágját és egy újabb állapotban lévő inget, így nyitott ajtót.
- Klaus hív téged, beszélni akar egy kicsit! – hallottam meg Rebekah hangját az ajtóból.
- Egy perc és megyek. – mondta, várakozás nélkül becsukta az ajtót, ezért eléggé mérges lesz a húga.
- Mindjárt jövök szerelmem, addig maradj itt. – mondta kedvesen nekem, egy gyengéd csókot adott, aztán eltűnt. Óráknak tűnő percek teltek el várakozással, már kezdtem unni magam, mikor nyitódott az ajtó.
- Azt hittem már vissza se jössz. – mondtam, de meg sem kellett volna szólalnom.
- Ennyire vártál már? Ha ezt tudom, akkor előbb jövök. – vigyorgott rám ezer wattos mosollyal Kol, miközben bebújt mellém az ágyba.
- Nem téged vártalak, Elijahnak el kellett mennie valahova. – válaszoltam mérgesen.
- Valld be, hogy hiányoztam! – nézett rám kiskutya szemekkel, miközben közelített.
- Ki vigyáz most Elenara? – kérdeztem tőle, kitérve a válasz elől.
- Miatta ne aggódj, a szobámba zártam, mikor senki se látta. – vigyorgott még mindig.
- Legalább nem a pincébe zártad vissza, hála az égnek! – mondtam egy sóhajtás közepette. Teljes testtel felé fordultam, hogy jobban megnézhessem, mogyoró barna szemek, kisfiús mosoly, kidolgozott felsőtest. Az igazat megvallva nagyon tetszett a látványa. Észre sem vettem mikor vette le a felsőjét, ami az ágy mellett hevert most már.
- Ha már ennyire gondolkozol rajta, csinálhatnánk is. – emelte fel az egyik szemöldökét.
- Gyere ide, ha már a szeretőd vagyok, legyen értelme a feladatomnak! – suttogta a fülembe. Magára húzott és elkezdte csókolgatni a szám, a nyakam, majd lejjebb tévedtek ajkai a melleimre, nem tehettem róla jóleső nyögés hagyta el ajkam. Mire a vámpír még jobban beindult, kezei megtalálták a fenekem, jó erősen bele markolt, mire válaszul végigkarmoltam a felsőtestén. Fordított a helyzetünkön, fölém kerekedett így ki tudtam szabadítani nadrágjából. Nem kellett több neki, keménytestrészével egyenesen belém hatolt. Vámpír sebességgel szeretkeztünk, kiélvezve minden egyes együtt töltött pillanatot, az együttlétünket kopogás szakította félbe. Kol legurult rólam felvette ruháit a földről és a fürdőbe sietett. Magamra tekertem a takarót úgy nyitottam ajtót, meglepetésemre Damon Salvatore állt velem szemben.
- Damon te mit keresel itt? – kérdeztem tőle, ő válasz helyett beviharzott az ajtón.
- Katherine szeretlek és veled akarok lenni. Az életemet is kockára tenném miattad, pakold össze a holmid és lépjünk meg innen, csak te és én. Együtt új életet kezdhetünk messze innen! – hadarta szívbemarkoló vallomását, a végén pedig megcsókolt. Ellöktem magamtól jó messzire, a vámpír falnak csapódott, de sajnos hamar fel is kelt onnan.
- Damon már megmondtam neked, nem akarok semmit tőled. Nem fogok elmenni innen, főleg nem veled! Nem szeretlek, értsd már meg! – mondtam neki, kinyitottam az ajtót.
- Damon kérlek, most távozz, a szobámból egyedül akarok lenni! – mondtam neki, ő egy szó nélkül kiment, én meg becsaptam az ajtót.
- Ha egyedül akarsz lenni, miért nem ezzel kezdted? – kérdezte tőlem Kol, egy szál semmiben állva a nyitott fürdőajtóban.
- Fog be a szád és gyere ide! – mondtam neki, kezeimmel intve neki.
- Óhajod parancs! – nevetett fel, vámpírgyorsasággal elém ért, átkarolt és az ágyba huppantunk ketten nevetve. Gyengéden elkezdett újra csókolgatni, most nem hagytam elragadtatni magam, fordítottam az álláson, így felülre kerültem.
- Lassan menned kellene, mert a végén még lebukunk! – mondtam neki, egy gyengéd csókot adtam ajkaira és felkeltem róla. A szekrényhez mentem választottam egyet a fekete fehérnemű kollekciómból, magamra kaptam, aztán kivettem egyet Elijah ingjei közül, ami combközépig ért.
- Kérdezhetek valamit Kath? – kérdezte Kol, mire oda fordultam, már ő is felöltözött.
- Ühüm. – válaszoltam hanyagul.
- Te változtattad át a Salvatore gyereket? – kérdezte, mire felkaptam a fejem, bólintottam neki.
- Miért kérdezed? – kérdeztem vissza tőle egyből, mivel nem értettem a kérdést.
- Csak érdekelt, azért mert ha te változtattad át, akkor kötődhet hozzád. Azért akar mindenáron veled lenni, sosem gondoltál még erre? – kérdezte tőlem.
- Igazából még nem, de azt tudom sajnos ez nem megszüntethető, csak ha megölöm esetleg. – mondtam egy nagyot sóhajtva.
- Ha akarod, megölöm én helyetted. – mosolygott rám, meglöktem a vállát.
- Most menned kell! – jelentettem ki, ő csak bólintott. Egy puszit nyomott az arcomra és elviharzott ki a szobából. Pont jókor ment el, pár perc elteltével Elijah jelent meg és leült mellém az ágyra, megfogta a kezem, mélyen a szemembe nézett.
- Klaus döntött…