2. évad 7. fejezet – Váratlan találkozás

Sziasztok drága olvasóim! Remélem nem hanyatlott el az érdeklődésetek a távollétem alatt, nagyon jól éreztem magam egy hét alatt. Sok érdekes és szép helyet láttam, nem is beszélve a vendégszeretetről. Mindezek ellenére ne aggódjatok az ihlet sem hagyott így itt vagyok egy új fejezettel, csak nektek!

Katherine Pierce

Az imént látottak után úgy gondoltam jobban teszem, ha felmegyek a szobámba, mielőtt felmentem elvettem egy bourbon whisky-s üveget Klaus szekrényéből. Üveggel a kezemben fellopakodtam, hogy senkit se zavarjak. Felbontottam az üveget és neki álltam apránként iszogatni, amikor elfogyott az üveg előkerestem az ágyam alól megmaradt vodka tartalékaimat. Tovább iszogattam csak magamban az ágyamon feküdve, amikor egy alakot pillantottam meg szemem sarkából, mire oda pillantottam tátva maradt a szám.

- Elijah tényleg te vagy az? – kérdeztem meg tőle.

- Katerina ezért jöttem, hogy beszélgessek veled. – ült le az ágyam szélére.

- Miről kell beszélgetnünk? – kérdeztem kissé mérgesen.

- Sok mindent meg kell beszélnünk! De most nem azért jöttem, hogy számon kérjelek egy pár dologról. – utalt az öccsével való viszonyomra, amitől egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.

- Tudom amióta elmentem nagyon sok hibát követtél el megértem, hiszen nem lehetett könnyű feldolgozni a halálom. – kezdett bele mondandójába.

- Miért kellett itt hagynod, akkor minden másképp alakult volna! – emeltem fel a hangom kikelve magamból.

- Tudom kedvesem, de ennek így kellett lennie! – simogatta meg az arcom, ezzel megnyugtatva egy kicsit.

- Elijah nem tudod, mennyire hiányzol! – sóhajtottam egyet őt bámulva.

- Tudom szerelmem, de tovább kell élned az életed nélkülem. Többet nem lehetek melletted, de itt van neked Rebekah, ő majd vigyáz rád. – mondta nekem, mire mosolyra húzódott a szám.

- Amilyen rosszban voltunk, most olyan jóban. – válaszoltam neki helyeslően.

- Minden egyes szavadat hallottam és minden tettedet láttam! De meg kell, hogy mondjam csalódtam benned. – szomorodott el hirtelen.

- Elijah én nem úgy gondoltam, nem is gondolkodtam! Klaus csak játszik velem teljesen átvert, a te szavaidat utánozta, amivel teljesen összezavart. – mondtam neki, mire belém fojtotta a szót.

- Tudom kedvesem, a bátyám mindig is ilyen volt! Kérlek, ne dőlj be neki többet, csak teljesítsd a parancsait. Ha így teszel Carolinenal nagyon boldog lesz idővel. – mesélte nekem a jövőt.

- Ugye Rebekah is boldog lesz Stefan mellett? – kérdeztem meg, nem említve Kolt persze direkt.

- Igen a húgom is boldog lesz a Salvatore mellett, végre teljesen egymásra találnak. – mosolyra húzódott a háza, annyira hiányzik a mosolya.

- Örülök neki, meddig maradhatsz? – kérdeztem esengve rá pillantva.

- Most mennem kell kedvesem, de még meglátogatlak valamelyik nap! – egy puszit adott homlokomra, majd eltűnt szemem elől, egy jó darabig még éreztem érintését magamon. Nem tudom az alkoholtól hallucináltam őt, vagy csak a tudatalattim játszik velem, de jól esett újra látni.

**pár nappal később**

Minden egyes napom ugyan úgy telt el Rebekahval terveztük a bulinkat közben néha Klaus adott parancsokat, de nem hagytam jobban közeledni. Kolt a fogadásunk óta nem láttam egy érzés fogott el, hogy lehet, direkt kerül. Még ki is nézem belőle, ha csak nem valahol Elena ágyában hempereg. Elena, hát persze a drága kis hasonmásomhoz az óta sem szóltam hozzá. Bárhogy is akar beszélni velem egyszerűen nem, tudok rá nézni csak haragot és megvetést érzek iránta. Caroline mostanság eléggé sok időt tölt nálunk, amit én nagyon nem bánok végre kibékültek. Az elmúlt pár napban telefonon sokat beszélgettem Tylerrel, de a találkozókat mindig lemondtam valami indokkal. Azóta sem láttam Elijaht bármennyire is vágytam a vele való beszélgetésre az érintésére semmi sem történt. A fiú, akit Klausnak adtam ajándékba még mindig a pincénkben sínylődött igaz az átváltozása megtörtént és vért is kapott, de semmit sem ért még mindig.

- Katherine ma van a nagy nap! – rontott be az ajtómon Bekah ujjongva.

- Igen, igen tudom! – mondtam neki kissé fáradtan.

- Akkor este hétkor jönnek a lányok, ugye? – kérdezett rá, mire csak bólogattam.

- Igen, de szerintem csak Bonnie jön, mert Elena és Caroline már itt vannak. Tegnap este hallottam Car hangját ahogy Klaussal beszélgetett. Erről jut eszembe Elenával tudtál beszélni? – kérdeztem tőle kissé unottan.

- Igen, de szerintem jobb lenne, ha végre kibékülnétek! Nézd Kath nagyon jól tudom, hogy Elena nagyon megbánta a tettét és az óta még Kolra sem nézett. Az öcsém pedig a fogadásotok óta teljesen eltűnt csak néha-néha jár haza. – mesélte nekem, amit már régóta tudok, de nem akarok róla beszélni.

- Majd még meggondolom jó? De nekem most mennem kell, megnézem Mattet régen adtam neki vért. – álltam fel az ágyamról, nem vártam, meg míg válaszol. Egyenesen a pincébe mentem kinyitottam az ajtót, mire a fiú felemelte a fejét mosollyal az arcán.

- Szia, cica! Régen láttalak, mi szél hozott erre? – kérdezte tőlem felemelt szemöldökkel.

- Szia! Mi lesz életed legjobb napja, ezért hoztam neked egy kis ajándékot! – dobtam neki a zacskó vért.

- Ez már hiányzott azt hittem ki akarsz éheztetni vagy ti, hogy is mondjátok? – kérdezte tőlem, majd megvonta a vállát és neki áll inni moh kortyokkal.

- Figyelj, egy kicsit rám kérlek Matt. – ültem le vele szembe egy fa székre, mire felnézett.

- Mondjad bébi! Talán egy kis légyottra vágysz, akkor nem ellenkezek!? – villantotta ki véres fogait, amitől mosolyra húzódott a szám.

- Este eljövök érted és te minden parancsomat követni fogod. Hagyod, hogy megöljön téged Klaus Mikaelson. – igéztem meg mire elismételte a szavaimat.

- Este találkozunk! – intettem neki, majd bezártam magam mögött az ajtót.

Gondolatimba burkolózva sétáltam fel szobámba, amikor összefutottam Elenával, vagyis belém rohant, mire mindketten a földön kötöttünk ki.

- Miért nem nézel a lábad elé? – morogtam rá mérgesen.

- Bocsánat nem figyeltem! Rebekah mondta keresselek meg és adjam át ezt. – nyújtott oda nekem egy darab papírlapot.

„ Kath légyszives menj el a kiegészítőkért Elenával, ő tudja hova kell menni.”

- Oh, remek! – sóhajtottam egy nagyot, szemeimet forgatva.

- Valami baj történt? – kérdezte tőlem kis félelemmel a hangjában.

- Még nem, de el kell mennünk egy pár kiegészítőért állítólag te tudod, melyik boltban vannak. – mondtam rá nézve persze magamban forrtam a dühtől Rebekah miért nem hagyja, hogy magamtól intézzem el a dolgokat!

- Akkor menjünk is. – indult el kifelé az ajtón én pedig utána sajnos.

Órákkal később visszatértünk a házba, mint kiderült Rebakah szánt szándékkal küldött el engem vele egy bevásárlási körútra, ami minden volt csak nem fenékig tejföl. Elenától már agybajt kaptam, de sajnos nem ölhettem meg nagy nehezen visszatartottam a késztetést szerencsére találtam más ehető forrást magamnak.

- Katherine beszélhetnénk egy percre? – kérdezte tőlem mikor lepakoltuk a holmikat.

- Mondd, gyorsan nem érek rá! – förmedtem rá durván.

- Szeretnék bocsánatot kérni a Kolos ügyért, de el kell mondanom, hogy kissé illuminált állapotban jött be hozzám. Mikor el akartam neki magyarázni, hogy rossz szobába jött be ellenkezett és megigézett, hogy hagyjam magam. El kell, hogy mondjam én nem akartam az egészet és sajnálom nem akartalak megbántani, mert tudom, mennyire szereted. – mondta nekem az érzelmes monológját.

- Csak szerettem és felőlem azt csinálsz vele, amit akarsz, már nem érdekel! – vontam meg a vállam, majd próbáltam felmenni a szobámba, de megfogta a csuklóm.

- Várj még nem fejeztem be a mondandóm! Viszont azt nem sajnálom, hogy megismertelek téged és titeket van egy új családom, akik között jól érezem magam. – mondtam nekem, mire rá morogtam és kikaptam a kezem.

- Katherine kérlek, gondold át, amit mondtam. – kiáltott még utánam.

- Katerina kérlek, gyere be hozzám! – hallottam meg Klaus hangját a könyvtárból, hatalmas sóhaj közepette bementem hozzá.

- Mit akarsz Nik, nem érek rá egész nap! – mondtam magam mögött becsukva az ajtót.

- Ülj el, kérlek, szeretném megbeszélni veled a mai nap további részét! – mondta nekem kezével a kanapé irányába mutatva.

- Gyorsan mondd el, mert Rebekahnak még szüksége van rám. – ültem le mellé kellő távolságba.

- Minek siessünk, mikor van egy óránk még. – jött közelebb hozzám és megcsókolt. Egyből ellöktem magamtól és próbáltam kimenekülni a szobából, de gyorsabb volt nálam és sarokba szorított.

- Én úgy hallottam Car előbb jön egy órával, szóval bármelyik pillanatban betoppanhat. – próbáltam kihúzni magam valamivel.

- Az előbb beszéltem vele Katerina! – válaszolta gunyoros mosoly közepette.

- Bocsánat a zavarásért, de szükségem van Katherinere Rebekah hívott mindkettőnket és téged arra kér, menj el valahova. – nyitott be az ajtón Elena.

- Üzenem, a húgomnak nem sokára eltűnök, ne aggódjon. – válaszolta tőlem eltávolodva.

- Köszönöm, hogy szóltál Elena már megyek is! Akkor találkozunk később Klaus. – intettem oda neki, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

- Tudom, hogy hazudtál, de most az egyszer hálás vagyok érte! – mosolyogtam rá egy kicsit kedvesen.

- Gondoltam szükséged van egy kis segítségre. Nagyon szeretem Carolinet ő az egyik legjobb barátnőm, de te is fontos vagy neki is és nekem is. Senkit sem akarok elveszíteni, ezt meg kell beszélned Carel és Klaussal is majd idővel. – mosolygott vissza.

- Megbocsájtok! – mondtam röviden felmentem a lépcsőn egyenesen a szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót hamar kulcsra zártam senki se tudjon zavarni, nem is tudom miért tettem csak így éreztem helyesnek az egészet. Az ágyam szélén ültem gondolataimba merülve, mikor megpillantottam szemem sarkából egy alakot.

- Már vártalak! – fordultam felé arcomon egy hatalmas mosollyal.

- Katerina most még kevesebb időm van melletted maradni. Mielőtt elmegyek először is el szeretném mondani, hogy nagyon büszke vagyok rád. – miközben ezeket mondta leült mellém és megcsókolta a kézfejem tisztelete jeléül, ahogy régen is tette.

- Másodszor azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, Niklaus valami nagyon veszélyesre készül, aminek a kimenetele rád nézve halálos lehet. Kérlek nagyon vigyázz magadra! – mondta mélyen a szemembe nézve.

- Ne aggódj Elijah Klaus megígérte, hogy nem fog megölni a szavát adta rá. – válaszoltam neki megsimítva az arcát.

- Ha egy veszedelmes állat bújik meg benne nem tudni mire képes. Légy nagyon óvatos és óvd meg azt, akit szeretsz. – simította végig az arcom.

- Mindent megteszek, de ha rosszul sikerülne, a szertarás ugye megvársz a másvilágon? – kérdeztem tőle egy hatalmas gombóccal a torkomban, amit a félelem váltott ki.

- Szerelmem most látjuk utoljára egymást! Kérlek légy boldog igazán az érzéseiddel és persze azzal, aki igazán fontos neked. – szorította meg a kezem bele látva teljesen a szívem leghátsó zugába.

- Ég veled Katerina Petrova! Mindig szeretni foglak! – egy utolsó lágy csókot adott az ajkaimra és végleg eltűnt a múltammal együtt.

- Sosem foglak elfelejteni Elijah Mikaelson. – suttogtam a semmibe…