6. fejezet - Hasonmások

Katerina Petrova

Mielőtt elindultunk egy levelet hagytam az asztalon Klausnak címezve.

Klaus, úgy tudom, engem akarsz élve vagy halva. Elijah nem ad oda neked, cserében te nem adod vissza a szabadságomat és el akarod venni az életem. Szégyelld magad!
Még utoljára felajánlok neked valamit, magamért cserébe. Megtudtam, hogy van egy hasonmásom, Mystic Fallsban lakik. Keresd meg és vadászd le!
A látványa olyan mélyen fog érinteni, hogy kisebb gondod is nagyobb lesz annál, hogy velem foglalkozz. Mókás volt az elmúlt 500 év, de túl sok tűsarkút koptattam már el, előled menekülve.
Szeretettel, és gyűlölettel, Katerina!

Tudom, hogy utánunk fog jönni, remélem elégedett lesz a hasonmásommal. Hamar a városba értünk, egy szőkeség megszólított. Milyen furcsa neve van a hasonmásommal…. Elena…
- Oh, igen. Szia – itt egy kis szünetet hagytam, hiszen nem tudom a nevét.
- Caroline vagyok, tudod a legjobb barátnőd. – mondta forgatva a szemét.
- Igen tudom, bocsi Caroline, csak összezavarodtam egy percre. – javítottam ki magam.
- Milyen illetlen vagyok, bemutatom neked. – kezdtem bele, de Elijah fejezte be.
- Elijah Mikaelson a nevem, örülök a találkozásnak. – mondta udvariasan.
- Én is, de Stefant hol hagytad? – kérdezte újra.
- Tudom mérges vagy rá, hogy engem is átváltoztatott, de nézd, meg jól vagyok. – mondta kicsit halkabban.
- Attól még nem kellene egy vad idegennel csókolóznod. – fakadt ki, ha nem fogja, be a száját tuti megölöm.
- Caroline nem érdekel Stefan, egy ideje már Elijahal leveleztem és most találkoztunk. – válaszoltam neki egyszerűen.
- Ha problémáid vannak, miért nem velem beszéled meg? – kérdezte megint hisztizve.
- Caroline ezt majd később megbeszéljük, most mennem kell. – felhörpintettem a whiskym és elindultam kifelé.
- Még iszol is? – kérdezte, de nem feleltem neki, Elijahal elhagytuk a helyet.
- Katherine biztos vagy a tervedben? – kérdezte tőlem. Szembe találtam magam Stefannal, aki ugyan úgy Elenának hitt.
- Elena bocsáss meg, élet-halálkérdés volt, Caroline életben van legalább. – mondta nekem.
- Stefan nem érdekelnek, a kifogásaid nem akarok többet veled lenni.
- De Elena! – kezdte, de nem figyeltem rá.
- Legalább hadd vigyelek haza. – kérlelt még mindig. Elijahra néztem ő csak bólintott és beszállt az autóba.
- Jó vigyél haza, de nem tudsz meggyőzni. – vágtam be a hisztit, beszálltam a kocsijába.
- Elena kérlek, bocsáss meg nekem! Szeretlek téged és nem akarlak elveszíteni. – mondta miközben leállította a motort egy szép ház előtt.
- Már rég elvesztettél Stefan. – suttogtam a fülébe és kiszálltam a kocsiból. Kopogtattam az ajtóban, vártam valaki nyisson ajtót.
- Elena, miért nem jöttél be kulccsal? – kérdezte egy fiú.
- Nem találom a kulcsom, gondoltam kopogok. – vágtam ki magam.
- Akkor gyere be! – mondta nekem a varázsszót így könnyedén bejutottam, becsuktam magam mögött az ajtót és a fiúra néztem szemtől szembe.
- Most elfelejtesz mindent mi nem találkoztunk és a nővéred reggel elment iskolába az óta nem láttad. – igéztem meg a gyereket elismételte, amit mondta.
Nagy vigyorral az arcomon felsiettem az emeletre, az első szoba üres volt, a vele szemben lévőbe nyitottam be. Egy lány állt velem szemben teljesen ugyan olyan volt, mint én, csak kivasalta haját.
- Hello Elena! Még nem találkoztunk, a nevem Katherine. Te az én hasonmásom vagy… - mondtam neki tömören a lényeget.
- Hogy mi? – kérdezett vissza, nehéz felfogású pedig egyszerűen fejeztem ki magam.
- Most velem jössz…