Elijah Mikaelson
Sosem fogom neki megbocsájtani azt, hogy szó nélkül elhagyott. Tudom Klaus miatt kellett elmennie, de vámpírrá változott. Minden lépését követtem egészen idáig, sosem fogom elfelejteni őt, szerettem teljes szívemből. New Yorkban én takarítottam utána, egy lépéssel mögötte voltam. De rá kellett jönnöm, ő mást választott. Többet nem fog érdekelni, nem hagyom, hogy megdobbantsa a szívem újra. Egy Pennsylvaniai kis városban szálltam meg, normális életet élve, vagyis próbáltam fenn tartani a látszatot.
- Szia Elijah. Milyen régen találkoztunk. – mosolygott rám egy barna göndör hajú lány. El kellett telnie egy kis időnek, mire rá jöttem, hogy ő áll velem szemben. Az a lány, akit minden áron el akartam felejteni. Ő állt velem szemben és köszönt rám, hatalmas mosollyal az arcán. Azzal, amit régen annyira szerettem benne.
- Üdvözöllek Katerina. Igen, régen találkoztunk. – mosolyogtam rá kedvességet színlelve. Át láttam rajta, még egyszer nem fog átverni. Hiába minden ellenállásom, vonzódtam hozzá, egész testemmel őt akartam, sőt talán még a szívemmel is. Derekánál fogva magamhoz húztam és csak néztem perceken keresztül, bámultam őt, majd megráztam a fejem.
- Hol jártál eddig? – kérdeztem meg végül tőle, teljesen ellágyulva.
- Főként a bátyád elől menekültem, aztán pedig felejteni próbáltam a múltam. – nem mert a szemembe nézni, inkább lesunyta a fejét, mint egy kislány, aki rossz fát tett a tűzre.
- Klaus már vagy öt évszázada új hasonmást keres magának, igaz ő sosem felejt. Megértem az aggodalmad kedvesem, de mellettem nincs mitől félned. – mondtam neki, miközben felemeltem az állánál fogva fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nincs több hasonmás, legalábbis szerintem. Féltem tőle és tőled is, hogy vámpírként nem fogsz már szeretni. – elkapta a fejét ne kelljen a szemembe néznie.
- Katerina, engem nem érdekel, hogy dobog-e a szíved vagy vérzel-e. Te akkor is az én Katerinám maradsz. – mondtam neki újra felemelve a fejét, most már nem bírom tovább. Megcsókoltam, ebbe a csókba bele tettem minden elvesztegetett időn felgyülemlett vágyamat és szerelmem.
- Katherine, hát te mit keresel itt. Főleg vele? – kérdezte tőle egy férfihang. Katerina kibontakozott az ölelésemből és szembe fordult az idegennel. Vagyis számomra volt idegen a férfi, az én szerelmem kézen fogta a kék szemű vámpírt. Igen, vámpír volt, szagából egyből rájöttem. Elfutott vele együtt, engem egyedül hagyva. Újra magamba roskadtam, megint elárult engem, ezt sosem fogom megbocsájtani. A lábamnál észrevettem egy papírt: „- Bocsáss meg Elijah. Ígérem meg foglak keresni, csak el kell intéznem valamit. Csók: a te Katerinád” – Katherine írását egyből felismertem, ha nem írta volna oda, akkor is tudom ő az. Remélem ez nem még egy hazugság a részéről, ezen gondolkodtam. A hátamon éreztem egy apró szúrást, aztán összeestem, csak két mondatot hallottam, az ájulás előtt.
- Szevasz, öcsém, régen találkoztunk. Köszönöm, hogy a hasonmás nyomára vezettél, így könnyebb lesz megölni. – Klaus…
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése