#Helyzet jelentés

Sziasztok!

1. Utólag is boldog újévet! /Jézusom, milyen régen nem írtam ide! /

2. Szeretném bejelenteni, hogy, - amit időm engedi - egy gyönyörű bezárást tervezek a sztorinak. Igen, úgy döntöttem a 3. évad lesz az utolsó, már nem látom értelmét folytatni. De, azt megígérhetem, hogy nem olyan rövid lesz, mint ahogy előzetesen gondoltam.

3. Egy új történeten töröm a fejem, ezt szeretném veletek megosztani. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mindenképpen írjátok meg a véleményeteket.

„ A művész saját világának rabja, a maga káoszában látja a tökéletes rendet, a valósat mi elképzelt…”„ A művész saját világának rabja, a maga káoszában látja a tökéletes rendet, a valósat mi elképzelt…”

„ A gyilkos, azért öl, mert élvezi, öröme telik abban, ha láthatja áldozata vérét kibuggyanni ez katartikus boldogsággal tölti el…”

Ha érdekel a prológus, a többi novellám és verseim.

Itt. olvashatjátok őket! 

3. évad 3. fejezet - Az utolsó esély

Sziasztok! Mindenek előtt nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig kitoltam a "szünetet", de egyszerűen nem volt/ nincs nagyon ihletem a bloghoz. Valahogy elment a kedvem az egésztől olvasók hiányában és a sorozatban is nagyot csalódtam az 5. évadnak köszönhetően. Katherine halála nagyon mélyen érintett és haragszom Juliera, amiért ezt tette... Viszont még szeretnék a blognak adni egy igazán szép és kerek befejezést, éppen ezért még mindig a türelmeteket kérem ehhez és fenntartom a szünet jelzést emiatt.
Valami maradandót szeretnék alkotni, így nem tudom mikorra fogom tudni hozni az újabbnál újabb fejezeteket. De itt van most a 3. fejezet olvassátok örömmel!
xoxo

"Az irodalomban a befejezés többféle lehet. Van, hogy boldog, de van, hogy szomorú. Van, ami nem várt fordulatot hoz. Néhány könyv végén nyitva marad az ajtó a folytatáshoz, és persze vannak mesebeli befejezések is, amikor a lány megkapja hercegét. Elgondolkodtató befejezések, amiktől átértékeljük saját életünket, és a világban betöltött szerepünket. És ott van az a befejezés is, ami előre sejthető volt, mégis meglepetésként ér."

- Hello Katerina, régen találkoztunk! – mosolygott rám a lány.
- Ismernek kéne téged? – kérdeztem az agyam hátsó szegletében kutatva.
- A nevem Maria April Johnson, de a barátaimnak csak April – válaszolta egyszerűen, de semmit sem mondott ezzel.
- Bocsi, de így sem mondasz sokat. Mégis miért vagy itt? – kérdeztem gyanakodva, hiszen minden vámpírt ismerek az alagutakból vagyis azt hittem egészen mostanáig.
- Tudom, viszont én igen. Az első év mindenki számára nehéz élőhalottként, az a borzasztó éhség, ami elől nincs menekvés. Az emberek vérére szomjazol bárki is az áldozat – olyan dolgokat mondott, amivel tisztában voltunk mindannyian.
- Nem okollak a hibáidért, nehogy azt hidd, de te tettél azzá, aki most vagyok – akkor belém hasított egy nagyon régi emlékkép.


„Véres ruhámban az erdőt jártam, mikor egy vérbe fagyott lányba botlottam farkasok martaléka lett. Közelebb mentem hozzá szívverését alig lehetett hallani már.
- Segíts! – suttogta elhaló hangon, majd vért köhögött fel.
Magamra emlékeztetett kicsit, miatta kezdtem el uralkodni vágyaimon, éhségemen és megérezni az emberségemet. Csuklómba haraptam, majd kezem a szájához tettem, nagy nehezen ivott egy kortyot.
- Ez fájni fog, de jobb lesz – mondtam bocsánatkérés helyett, majd kitörtem a nyakát.
Elsiettem onnan, azóta nem hallottam felőle egészen a mai napig…”

- Te voltál az? – kérdésemre csak bólintást kaptam válaszul.
- Mit keresel egyáltalán itt? – jutott eszembe a legfontosabb kérdés.
- Megszöktem Klaustól.
- Te is menekült vagy, mint a többiek itt lent – mutattam körbe kezemmel képletesen.
- Stefan eddig miért nem szóltál? – néztem az ifjú Salvatorera. April nevetése töltötte be az üres teret, mire kérdő pillantással válaszoltam.
- Először nem volt hajlandó tárgyalni és nekem támadt egy régimódi trükkel lefegyverzett… majd miután felkeltem a nyaktörés után követelte, hogy hozzalak ide – magyarázta, én is alig tudtam visszafojtani kitörni készülő nevetésem.
- Stef kérlek vezesd körbe a vendégünk és keress neki egy üres szobát – parancsoltam neki. – Holnap jön egy szállítmány én akarom át venni, aztán beszéljük a tárgyalás időpontját – tettem hozzá még. - Reggelig senki se zavarjon már! – mondtam, majd a lányra néztem kedvesen.
- Pihend ki magad aztán beszélünk – sarkon fordultam és vámpírsebességgel elsuhantam a szobámba menet közben minden elmosódott, de én csak a célt láttam magam előtt.
- Katerina drágám, azt hittem itt vársz rám – ölelt át szerelmem derekamnál fogva, úgy húzott közelebb magához.
- Igen én is úgy terveztem, de Stefannal kellett beszélnem. Vállalta, hogy eljön velem a farkasokhoz – mosolyogtam eltitkolva a további fejleményeket.
- Akkor megbeszélek velük egy újabb tárgyalást, de csak holdtölte után – jelentette ki vitát nem tűrve.
- Most ne beszéljünk a munkáról, inkább pihenjünk – mondtam egy csók után.

***

Az egész éjszakát együtt töltöttük, hajnal tájt Elijah mellkasán ébredtem arcomon hatalmas mosoly terült szét.
- Jó reggelt kedvesem – búgta a hátamat simogatva, egy puszit nyomott fejem búbjára.
- Ne, még nincs reggel. Még maradj mellettem olyan régen voltunk kettesben – felkúsztam mellé, majd egy reggeli szájra puszival köszöntöttem.
- Még csak hat óra van, ne aggódj maradok – magára húzott és apró csókokkal jutalmazott. Órákon át élveztük egymás társaságát, mikor kopogtatás hangzott az ajtó felől, szűnni nem akaróan. Kimásztam Elijah mellől magamra vettem ingét gyorsan, begomboltam és ajtót nyitottam.
- Látom a bátyám jól elszórakoztat – vetette oda Rebekah köszönés helyett.
- Neked is jó reggelt kishúgom – lépdelt mellém az ősi meztelen felsőtesttel. – Szóval minek köszönhetjük látogatásod? – kérdezte érdeklődve a férfi.
- Szükségem van a barátnőmre most azonnal – válaszolta ugyan olyan morcos hangon, valaki nagyon bal lábbal kelt ma. – Két perced van, hogy felöltözz! – nézett rám parancsoló hangnemben.
- Tudod kezd elegem lenni az ősi családból – szemeim szikrákat szórtak, majd rá vágtam az ajtót mérgemben. Egy perc nyugtom sincs tőlük, mindegyiknek szüksége van rám valamilyen formában vagyis majdnem mindegyiknek.
- Ennyit a romantikus napunkról – mondtam szomorúan, kezeimet nyakán pihentetve.
- Este hamarabb jövök és együtt vacsorázunk, csak mi ketten – derekamnál fogva magához húzott teljesen összeért kettőnk teste, forrt bennem a vágy, de ő csak gyengéden megcsókolt.
- Tetszik ez az ötlet – már jobb kedvvel néztem két szép mogyoróbarna szemébe.
- Most menj, mielőtt szétrombol valamit a húgom – engedett el egy lágy szájra puszi után, szekrénynek mondható valamihez lépkedtem. Az inget egy sötét spagetti pántos felsőre cseréltem, cicanadrág hozzá bokacsizma felülre, pedig egy bőrkabátot vettem. Még elköszöntem szerelmemtől, majd kiléptem az ajtón.
- Végre, már azt hittem mentőosztagot kell küldenem érted – vetette oda gúnyosan, majd elindult a belső csarnok felé.
- Mi ilyen sürgős, hogy kirángattál az ágyból? – kérdeztem utána rohanva.
- Először is nagyjából 10 perc múlva itt az új vérszállítmány a kedvenc boszinkkal, aki semmiről sem tud – magyarázta míg megnéztem az időt. – Másodszor, pedig Stefan még mindig nagyon furcsán viselkedik, tegnap későn jött vissza – újra elszomorodott.
- Velem beszélgetett, el fog jönni velem a száműzöttekhez – tereltem el mindenféle gyanút Aprilről és a besúgóról.
- Remélem neked elmondja mi a baj – sóhajtott egy hatalmasat. Közben a megbeszélt helyre értünk, ahol két vámpír várakozott.
- Stefan, Marcellus gyertek ide – emeltem fel a hangom, mire mindketten megfordultak. Rebekah átölelte kedvesét és egy puszival köszöntötte.
- A szállítmány perceken belül befut – mondta Salvatore.
- Készen van a cserére szánt is? – néztem rájuk érdeklődve, hiszen többször elfelejtődött, ami súlyos következményekkel járt.
- Igen az embereim készek a cserére – válaszolta a néger srác.
- Helyes, de ők nem a te embereid! Egyszerű vámpírok pont, mint te vagy én. Még egyszer meg ne halljam ezt! – ripakodtam rá morogva. Ez a taknyos mit képzel magáról, hogy van képe azt állítani, hogy az „emberei”. Mint férfi tetszetősnek tűnt minden női szem számára, kigyúrt felsőtest, vakító fehér fogsor, édes mosoly, aranyos arc. De ez csak a látszat, mivel a belső ezzel ellentétben gyomorforgató… felsőbbrendűség, nagyképűség és hatalomvágy jellemzi a leginkább. Meg kellett nyugodnom, mire ide érnek az emberek így mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam. A peronon fékcsikorgás hangzott fel megérkezett az egyetlen használható metró, 5 férfi szállt ki belőle nagy rekeszekkel mögöttük egy fiatal lánnyal, aki szakasztott Bonnienak tűnt.
- Rakjátok csak le oda – mutattam az üres területre, félve megcsinálták.
- Nyugi nem harapok. Mennyit kellett hozni? – kérdeztem barátnőmre nézve, aki egyből válaszolt.
- Meg van mind az 500 tasak, amiben 2l kell, hogy legyen.
- Cserében itt van az 50 zacskó vámpírvér – válaszoltam a férfinek.
- Ennyi volt mára emberek mehetünk! – kiáltotta el magát a többieknek, mire azok beszálltak a földalattiba.
- Várjatok, nekem beszélnem kell Katherine Piercel hozzátok ide – mondta a lány határozottan, tekintetét körbe pásztázva a vámpírok között.
- Én vagyok az személyesen – lépdeltem elé, majd elég közel megálltam. – Mit szeretnél tőlem Emily? – kérdeztem érdeklődést mutatva az irányába.
- Csak találkozni akartam a gyilkossal, aki miatt pokol az életünk – harag csillogott a szemében félelemmel keveredve.
- Rebekah maradj ott – intettem le ugrásra kész barátnőm.
- Nagy szavak ez egy kislánytól, aki még semmit sem tud a világról – mosolyogtam rá még mindig őszintén, de a hangomban egy kis gúny tükröződött.
- De te sem fogsz tovább élni – vágott vissza kezét felemelve, mire a vérem belül szétrobbant, ahogy a fejem is.
- Kath mi történt veled? – sietett hozzám Bekah megtartva mielőtt összeestem. Marcellus nyakánál fogva felemelte a lányt, aki fuldokolva kapálózott a fájdalmam egyszerűen elmúlt.
- Marcel engedd el őt – szóltam a vámpírra, aki letette a földre, de a nyaka közelében tartotta az ujjait.
- Emily Jonathan túl sokat hiszel magadról, pedig alig ismered a családod múltját – ráztam meg a fejem.
- Menjetek vissza a lány még itt marad. Elijah a vezetőnk haza viszi biztonságban lesz mellettem – néztem az emberekre, majd a vámpírra, aki bántani akarta.
- Engedd el őt – parancsoltam neki, mire szót fogadott.
- Egy órát kaptok, de ha nem jön vissza egy darabban, akkor háborút indítunk – fenyegetőzött a férfi, majd eltűntek a metróval.
- Rebekha kérlek szólj a bátyádnak, hogy vendégünk van és vidd az irodájába – néztem a szőkeségre, aki közelebb lépett a boszihoz.
- Menj vele nyugodtan, nem fog bántani – intéztem szavaim a Benett lányhoz.
- Marcellus rendezzétek el a csomagokat – utasítottam neki, egyből szólt a vámpíroknak, akik magukhoz vették a rekeszeket.
- A vendégünket értesítsd, hogy estefelé meglátogatom – mondtam Stefannak, mikor kettesben maradtunk, ő elviharzott.
Még egyszer ellenőriztem mindent, majd Elijah dolgozószobájába siettem, kopogás nélkül bementem hozzá és a lányhoz.
- Kedvesem jól vagy? Hallottam Emily nem volt valami udvarias – ölelt át az ősi, arcomat kémlelve, mire csak bólintottam egyet.
- Most nem számít én, hogy vagyok a lány különleges és örökölte a nagyanyja képességeit – említettem meg a legfontosabb tudnivalót.
- A nagyanyám, hiszen ő csak egy ember volt a sok közül. Mit tudhatsz te róla, úgy is csak hazudsz! – szavai éles tőrként vájkáltak az emlékeimben.
- Tévedsz gyermekem, a nagyanyád Bonnie Benett igazán különleges hölgy volt, aki feláldozta életét a szeretteiért – kezdett bele a mesébe Elijah, szeretetteljesen rápillantottam.
- Mitől volt olyan különleges? – kérdezte a lány már érdeklődve.
- Bonnie egy nagyon erős boszorkány volt és az én barátnőm – válaszoltam neki mélyen a szemébe nézve, hogy tudja igazat mondok.
- Hogy mi? Az lehetetlen – csodálkozott, majd egy székre rogyott.
- Semmi sem lehetetlen a mi világunkban. Gondolj csak bele most éppen egy 600 éves és egy ősi vámpírral beszélgetsz. A mellettetek lévő metróállomáson egy horda vérfarkas él, míg a föld felszínét hibridek uralják az öcsém vezetésével – világosította fel őt szerelmem, mire csak fejét rázta.
- Azt mondtad az öcséd? De te vámpír vagy – hüledezett.
- Ez egy nagyon hosszú családi történet. A lényeg annyi, hogy az első boszorkány Esther, hogy megvédje családját létrehozta az ősi vámpírokat. Mikor először táplálkoztak kiderült az anya félrelépése vagyis az, hogy Niklaus Mikaelson egy farkastól van. Az átkot, amivel sújtották a nagyanyád törte meg kényszerből – elmeséltem neki tömören a régi történet lényegét.
- meg fogom ölni ezért! – kezeit ökölbe szorította, úgy ugrott fel az ülőhelyéről.
- Nyugi kistigris, Nik hallhatatlan, ő az első hibrid lehetetlen megölni – lépett be az ajtón Rebekah a szokásos arrogáns stílusán.
- Viszont ezt neked hoztam – nyújtotta felém Bekah a gilmoret.
- Úgy gondolom ez téged illet, Bonnie varázskönyve – adtam oda Emilynek a vastag, régi poros könyvet.
- Köszönöm, gyakorolni fogok ígérem – szorította magához, mint ha egy kincs lenne.
- Lassan letelik az időnk – mutatott Elijah az órájára.
- Mielőtt vissza vinnétek el akarok menni a sírjához – alig bírta visszatartani könnyeit, mire bólintottam együtt érzően. Megfogtam csuklójánál és vámpírgyorsasággal végig száguldoztunk a folyosókon egészen odáig.
- Erre szükséged lesz – adtam neki egy fehérgyertyát, ő letette a sírra, majd felemelte a kezét. Varázsige nélkül meggyulladt minden mécses és gyertya.
- Azt hiszem egy generációt ugrott és nálad duplán jött ki a varázserő – mosolyogtam rá, mire neki is jobb kedve lett.
- Köszönöm, eddig azt hittem különc vagyok és elmeháborodott – nevetett fel, valahogy megértettem nem könnyű egyedinek lenni.
-A nagymamád nagyon büszke lenne most rád – törtem meg a percekig tartó csendet.
- Mennünk kell – mondta félhangosan, de van egy olyan sejtésem inkább saját magának címzett minden egyes szót. Megfogtuk egymás kezét és a metró mentén futottam vele együtt egészen az emberek állomásáig, már nagyon régen nem jártam errefelé. Évekkel ezelőtt a nagy mészárlást követően úgy döntött a vezetőség minden fajnak úgy a legbiztonságosabb, ha külön állomásokon élik az életüket.
- Éppen időben – mondta az órájáról felpillantva a férfi, mikor megálltunk előtte.
- Emily menjünk – próbálta mozgásra kényszeríteni a lányt, de ő cöveket vert.
- Várj apa, még váltanék vele pár szót – szólalt meg hosszas tépelődést követően, Joe végigmért bizalmatlanul. Pár lépést hátrált, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, de a figyelme egy percre sem lankadt ugrásra készen várt.
- Még egyszer köszönöm Katherine és sajnálom, hogy majdnem megöltelek – magyarázkodott, de elcsendesítettem.
- Nincs semmi gond, ha nem egy Benett lenne a nagyanyád már nem élnél – vigyorogtam rá gonoszul, mire szemei kikerekedtek. Félre téve a tréfát és mindenféle fenyegetést folytattam a mondandómat. – Remélem nem sokára újra találkozunk.
- Számíthatsz rám! Viszlát Katherine Pierce – köszönt el megölelve engem.
- Szia Emily Benett! – öleltem vissza óvatosan – Kérlek gyakorolj sokat szükségünk van rád. Te vagy az utolsó reményünk – suttogtam a fülébe, majd elviharzottam haza...

Helyzet jelentés és hírek!

Sziasztok!

Nem tudom, mennyi olvasóm maradt közületek, sőt azt sem, hogy érdekel-e még benneteket egyáltalán.
A kommentárok, visszajelzések és ihlet hiányában döntésre jutottam, ami elszomorít.
Úgy határoztam, hogy ez az évad sokkal rövidebb lesz, mint az eddigiek. Még nem tudom pontosan hány fejezet, de valószínű 5-6 és ott lesz az egész "történet" vége.
Olvasók hiányában nem vagyok hajlandó tovább folytatni a blogot!
De mielőtt befejezném a blogot még az utolsó bejegyzések előtt úgy gondoltam megpróbálom még utoljára felkelteni az érdeklődéseteket!
Íme itt van pár információ két új szereplőről:

Eredeti név: Maria April Johnson 

Született: 1475. született - 1493. átváltozás

 Faj: Vámpír 

Átváltoztatója: Még titok 

Mi köze van Stefanhoz? Nem sok minden, a Salvatore rosszkor volt rossz helyen April pedig jókor jó helyen Mi köze van Katherinehez? Ez egy jó kérdés majd elválik

Név: Emily Benett-Williams 

Kor: 17 év 

Faj: ember [Bonnie Benett unokája] 

Mi köze van a vámpírokhoz?  Kérdések sorát akarja feltenni egy bizonyos személynek... 

Van-e varázsereje? - Az a jövő zenéje még... 

Hogy kapcsolódik a történetbe? - Azt majd meglátod ha elolvasod a következő fejezetet 

Akik hűen kitartottak idáig és ez után is mellettem vannak, azoknak nagyon hálás vagyok! 

Köszönöm nektek, hogy támogattatok és nem hagytátok, hogy előbb feladjam!

xoxo

3. évad 2. fejezet - Új jövevény

Sziasztok! Tudom nagyon régen raktam fel új részt röstellem, de az érettségi mellett nincs időm nagyon írni. Ez a fejezet rövidre sikerült, de kárpótollak titeket érte, mert gyorsan hozom a következőt.

Remélem, azért maradt még pár olvasóm a sok kimaradás ellenére is.

"Amikor a dolgok rosszra fordulnak úgy érezzük, semmi sem sikerül....
De mindig van egy utolsó reményfoszlány, ami új esélyt ad a jövőre egy szebb jövőre." 

- Katherine baj van – mondta, mire kirázott a hideg.
- Mi történt már megint? – kérdeztem vissza, miközben öltöztem.
- Jobb lesz, ha saját szemeddel látod – válaszolta némi gondolkodás után.
- Stefan Salvatore legalább azt áruld el mivel kapcsolatos! – csattantam fel levezetve rajta minden feszültségem.
- Gyere utánam, itt a falnak is füle van – tátogta hangtalanul.
Csak nem rajtunk ütöttek vagy az emberek fellázadtak? Fejemben ilyen és még ennél is durvább gondolatok fordultak meg. A vámpírral hamar átszeltünk két folyosót, már éppen kérdezni akartam, mikor megállt. Egy elhagyatott részen voltunk, ami évek óta lakatlan az emberek és még a mi fajtánk is messziről elkerüli.
Régen ez volt a legszebb rész, de mára már csak romhalmaz és temető övezet, hála egy nagy mészárlásnak. Klaus maga után csak kínt és szenvedést hagy mindenhol. Nagyjából 70 évvel ezelőtt még a hadjáratok idején sikerült betörniük a rejtekünkre, még hozzá itt, ezen a helyen. A hibridek se embert se vámpírt nem kímélve öltek, aki az útjukba került. Az utolsó igaz boszorkány itt vesztette életét csata közben. Hiába menekült a múltja elől Bonnie az mégis megtalálta. Minden egyes részletre emlékszem, mert ott voltam mellette, ahogy a férje is. Utolsó perceiben megígértette velem, hogy vigyázok a leszármazottjaira anélkül, hogy tudnák a bennük lakozó mágiáról. Ezek az emlékek még ennyi idő után is elevenen élnek bennem.
- Katherine minden rendben van? – kérdezte Stef, miközben letöröltem a könnyeimet.
- Ha már itt vagyunk remélem hoztál magaddal fehér gyertyát is. Bonbon tiszteletére és persze emlékére is – próbáltam őszintén mosolyogni, de nem ment igazán.
- Gyere ide – magához húzott és szorosan átölelt.
- Tudom milyen fontos volt neked – simította végig a hajam megnyugtatóan.
- Nem tudtam megmenteni őt – szakadt fel temérdek érzelem belőlem.
- Nem akarta, hogy megmentsd – javított ki, hiszen ő is ott volt akkor.
- Most már nem számít – kibontakoztam karjai közül, kicsit eltávolodtam tőle.
- Az ellenállók nem akarnak tárgyalni az ősökkel és Elijah nem enged el egyedül hozzájuk. Eljönnél velem, benned még bízom is? – kérdeztem remélve, hogy igent mondd.
- Gondolom úgy sincs más lehetőségem. - vonta meg a vállát, mire elnevettem magam.
- Szívesen elkísérem hölgyem – hajolt meg előttem, ahogy 1864ben tette.
- Miért nem beszélhetünk máshol csak itt? - kezemmel körbe mutattam.
- Beépült hozzánk egy kém, azt gyanítom – homlokán ráncok jelentek meg.
- Már tudod ki lehet az? – egyre nagyobb feszültség nehezedett rám.
- Pontosat még nem tudok, ezért neked mondtam csak.
- Ha kiderítetted egyből nekem szólsz, el akarok vele beszélgetni egy kicsit – gondolatban már több féle módon kínoztam a kis piócát.
- A másik indok, pedig ennél is bonyolultabb – nagy levegővel kezdett bele mondandójába, amitől csak egyre inkább feszengtem. Amellett, pedig nagyon féltettem Rebekaht az újabb csalódástól, tudom azon sosem tenné túl magát.
- A szokásos körömet tettem két napja, amikor zajra lettem figyelmes egyenesen ide vezettek a hangok. Mintha valami vagy valaki próbálná lebontani a falat kívülről, közelebb mentem a romokhoz… - itt valahogy megakadt.
Nem tudom miért, de nem folytatta tovább mondandóját kétségbe esés lett úrrá rajtam.
- Stefan mondd már el mi van?!? – kaptam fel a vizet rövid idő alatt megint.
Fékezhetetlen indulataim ki akartak törni belőlem. Éppen egy újabb fenyegetésre készültem, amiben közlöm vele, hogy kitépem a nyelvét a szájából, ha nem mondja el rövid időn belül mi a helyzet. Akkor egy vörös hajú démon jelent meg a sötétből magas sarkúban tipegve.
- Hello Katerina…

3. évad 1. fejezet - Újabb nehézségek...

Sziasztok! Mielőtt belevágnék az első részbe, úgy érzem el kell mondanom egy pár dolgot. Először is szeretnék tőletek bocsánatot kérni, amiért eddig húztam az első részt, de a gépem majdnem meghalt, így meg kellett válnom tőle egészen egy hétig. Szerencsére már minden rendben van vele közel állt a zárlathoz, de időben lett megjavítva! Köszönöm nektek a sok kommentárt a prológusnál, remélem az első fejezet is tetszeni fog, szeretnélek bevezetni titeket ebbe a teljesen új világba. Mivel új évadot kezdtünk szerettem volna kedveskedni nektek egy új fejléccel is, remélem elnyerte a tetszéseteket, nekem nagyon. Szeretném megköszönni Khyira-nak ha a nevére kattintatok megnézhetitek a többi munkáját is.

"A szabadságnak ára van tartja a mondás, de mi van akkor, ha a várva várt jó sosem jön el? Arról már egyetlen mondás sem szól, ha elveszítjük az utolsó esélyt is... vagy mégis? Mindig marad egy utolsó reményfoszlány, ami mindent megváltoztathat! "

Az alagút újra üres lett mindent elöntött penész szag és a nedvesség. Az évtizedek alatt hozzá szoktam, de mégis remegés lett úrrá rajtam. Sosem tudtam az otthonomnak tekinteni ezt a helyet egyszerűen képtelen vagyok rá. Hátat fordítottam a feketeségnek és elindultam a fényforrás irányába. Az ólomajtó nyikorogva nyílott, szobába lépve megpillantottam szerelmem, mint mindig most is az íróasztala előtt ült. Gondok fedték arcát, ahogy papírokat nézegette. Kicsit köhintettem, mire végre felnézett, szája sarka mosolyra húzódott. Szemei ugyan úgy csillogtak, mint legelső találkozásunk éjjelén, még mindig szeretett. Eddigi életem során bárkivel is voltam sosem ugyan az, mint vele. Mindig is ő volt és lesz az igazi számomra.
- Katerina, mi szél hozott erre? – kérdezte csak úgy formaságból, ő már csak ilyen.
- Hiányolom a párom régen láttam a szobánkban. Nem tudod véletlen megint mi dolga akadt? – kérdeztem vissza keresztbe téve kezeim mellkasom előtt.
- Fogalmam sincs, de miért nem kérdezed meg tőle? – míg beszélt elém lépdelt, majd kis távolságot hagyva megállt.
- Éppen azon vagyok – mosolyodtam el. Kezeim nyakán pihentetve lágy csókot leheltem ajkaira, derekamnál fogva magához húzott. Karjai közt megnyugvásra találtam percekig így álltunk egymásba fonódva, majd felnéztem rá.
- Hogy halad a tárgyalás az ellenállókkal? – a mostani világunkban így hívják azokat a farkasokat, akik Klaus ellen harcolnak. Sajnálatos módon nagyon kevés számmal maradtak, bujdosó életet élnek.
- Nem a legjobban, nagyon bizalmatlanok. Tegnap Rebekah ment, de azt mondták nem hajlandóak ősiekkel beszélni – sejtettem, hogy ez lesz a vége, de mégsem mondhattam egyből.
- Akkor legközelebb én megyek! - vágtam rá, amit már az elejétől kezdve titkon tudnunk.
- Azt nem engedhetem! – csattant fel hangja erélyesen. Amióta majdnem meghaltam vérfaskas harapástól a közelükbe sem enged. Azt mondta szellemi formában találkozott az én lelkemmel a túloldalon. Szerinte egy hajszál választott el a végleges haláltól.
- Nem akarlak elveszíteni – érvelt egy csók kíséretében.
- Nem fogsz, vigyázok magamra – válaszoltam eredménytelenül, csak megrázta a fejét.
- Egyedül nem mehetsz, főleg nem oda! – parancsolt rám szigorú tekintettel.
- Akkor magammal viszem Stefant! – válaszoltam, mire nem tudott nemet mondani.
- Ha a húgom tudja nélkülözni egy napig, akkor semmi akadálya – belegyezett, de mégis hangjában aggodalmat fedeztem fel.
- Majd megkérdezem tőle. Caroline ma volt nálunk, egyenlőre semmire sem készül – hosszú ideje nem nevezzük nevén az öccsét.
- A hadkészültséget akkor is fenn kell tartani, bármikor támadhat – mindketten tudjuk a hibrid imádja meglepetéseket.
- Holnap érkezik az újabb vérszállítmány állítólag a Benett boszi hozza – közöltem vele az új információt.
- Milyen meglepő fordulat, azt hittem Emily irtózik minden olyantól, amit a nagyanyja csinált – elmélkedett félhangosan.
- Változnak az idők.
- Túl sokat dolgozol, pihenned kellene – végig simított arcomon.
- Egyedül nem olyan könnyű – lebiggyesztettem alsó ajkam.
- Még van egy kis dolgom.
- Mindig van valami, már alig marad rám időd – kibontakoztam öleléséből. 

Ilyen állapotban még ő sem tud megnyugtatni, inkább elkezdtem mászkálni.
- Tudom én akartam, hogy vállald el a vezető szerepet, pont ezért segítek amiben tudok.
- Amiért nagyon hálás vagyok neked – szólt közbe megfogva csuklóm.
- Oh Elijah miért kell mindig ezt csinálnod velem! – ahogy rám nézett ellágyultam, megint ő nyerte szócsatánkat.
- Mert szeretlek drága Katerina. Adj nekem egy órát és megmutatom mennyire – mint mindig most is komolyan pillantott rám, bár szemei mást tükröztek.
- Ígérd meg – suttogtam visszatartott lélegzettel.
- Ígértem – válaszolta, mire csak bólintottam.
Egy szó nélkül elindultam, mire megforgatott. Felhúzott szemöldökkel vártam, egy szenvedélyes csók után elengedett. Vigyorral az arcomon lépkedtem folyosón míg el nem értem a következő ajtót. Ahogy beléptem kis birodalmunkba megnyugvás lett úrrá rajtam. A helyzet iróniája, hogy más élő vagy akár holt sikítva rohanna innen. Az omladozó falat deszka darabok tartják egybe. A kis lyuk szélében egy pokrócokkal leterített matrac hever másik oldalt egy szekrénynek mondható tárgy düledezett. Lenge dzsekim az egyik szék támlájára dobtam, majd gyertyát gyújtottam. Mindent berendeztem romantikusra, amikor erőteljes kopogás hangzott, éppen fogadni akartam a vendéget, mire Bekah rontott be.
- Kath beszélnünk kell, most azonnal!
- Az illem látom nem fontos mostanság – megjegyzésemre felhőkölt.
- Nincs időm ilyesmire. Stefan titkol valamit előlem! –rogyott egy ülőalkalmatosságra.
- Tudod mit, kiszedem belőle, ha elengeded velem a hordához – ütöttem két legyet egy csapásra.
- Megtennéd? Te vagy a legjobb! – örömében nyakamba ugrott egy ölelésre, majd amilyen hirtelen jött, úgy el is tűnt. Megint magamra maradtam a romhalmaz közepén, kételyek és félelmek között. Az-az egy óra éveknek tűnt mindig csak várok, de a türelem sosem tartozott az erősségeim közé. Egyenletes lépésekkel szeltem át oda-vissza a távolságot. Éles hallásomnak köszönhetően érzékeltem valaki lenyomta kilincset. Amikor kinyílott az ajtó csalódottság fogott el megint. Elijah helyett Stefan gondterhelt tekintetébe ütköztem.
- Katherine baj van…

3. évad - Prológus

"Ahhoz, hogy megismerj valakit, sétálj a cipőjében egy mérföldet!"

„ – Elijah tényleg te vagy az? – kérdeztem felé tartva a kezem.
- Igen kedvesem! – kezét enyémhez helyezte.
- Érezlek! – ujjainkat összekulcsoltam könnyek között.
- Sikerült Katerina, soha többet nem engedlek el! – magához húzott egy csókban egyesültünk.”

Ennek már több mint 100 éve… Azóta Nicklaus megalakította a saját hibrid seregét, akiket családjának tekint. Ezzel szemben hadat üzent az emberiségnek és a föld vámpírjainak is. Csak a bosszú hajtja újra, hogy engem holtan lásson, amiért megöltem testvérét. Elijah és Rebekah megbocsájtottak nekem, ahogy mindenki más!

„ – Kath biztosan sikerülni fog a terved? – kérdezte Bekah aggódva.
- Semmi sem biztos, de ha Bon képes rá, akkor az lesz!
- Szeretem őt mindennél jobban, hiányzik, vissza akarom kapni és nem csak szellemként. Ha vissza tudnád hozni halál után így Stefant, akkor te is megtennéd érte, nem? – kérdeztem tőle tudva a választ.
- Megtenném, mert szeretem és segítek neked, mert nincs még egy olyan erkölcsös ember, mint a bátyám volt. Nincs ki helyes irányba terelje a családunkat, szükségünk van Elijahra, ahogy neked is! Mikor kezdjük? – kérdezte a szöszi mosollyal az arcán.”

Vagyis majdnem mindenki elnézte botlásaim és döntéseim sorát. Klauson kívül egyetlen ősi haragszik rám, teljesen összetörtem a szívét…

„ – Kath beszélnünk kell. – hallottam a várt vámpír hangját. Életem szerelme visszatért így rendeznem kell az elvarratlan szálakat magam körül.
- Tudtam, hogy jönni fogsz, ha magamra maradok megint! – kezdtem bele, de megállított.
- Térj a lényegre, várj nem is kell majd kérdezek én. Most mi lesz velünk? – nem tetszett a hangsúly, amit megengedett magának.
- Elijah visszatért…
- Ezzel tisztában vagyok magam is, de az érzéseidről semmit sem tudok – az előbbi harag átváltott elkeseredésbe.
- Elijahhal maradok meg kell értened, hiszen mindig is őt szerettem jobban. Sajnálom, Kol tényleg teljes szívemből! – mondtam ki végül.”

Azt szokták mondani a hazugság még többet szül és egyszer csak bekebelezi az embert, ami hatalmas fájdalommal tölti el. Akik ezt kitalálták még sosem tapasztalták meg az igazság igazi erejét, ami mindent romba dönthet egy másodperc alatt. A mögötte hátrahagyott űr sokkalta veszélyesebb bárminél…

„ – A döntésed semmit sem változtat az érzéseimen. Mindig szeretni foglak Katherine Pierce örök életem végéig! Soha nem felejtem el az együtt töltött napokat a Gilbert házban, az együtt töltött éjszakákat, az érintésed, az arcod, az igéző szemeid, a közös emlékeinket – ahogy beszélt egyre közelebb lépett hozzám, majd megállt közvetlen előttem. Könnyeimet egyszerű mozdulattal letörölte, kezei közé fogta arcom, gyengéden megcsókolt.
- Mindig emlékezni fogok rád kislány! – suttogta fülembe majd egy szó nélkül eltűnt az életemből…”

Nicklaus a Petrova hasonmások vérét használja, hogy hibrideket teremtsen magának. Ha jól tudom Elena még mindig a markában van, de talán nem bánja.

„ – Elena hát te mit csinálsz itt? – kérdeztem az említett lánytól, aki éppen most csukta be a könyvtár ajtaját maga mögött. Eléggé feltűnő volt még számomra is, hogy haja teljesen összekócolódva állt, ruhája gyűrötten omlott a testére, mint aki éppen egy bokorból lépett ki vagy ebben az esetben egy bizonyos férfi ágyából.
- Szerinted minek látszik? – kérdezett vissza csípőre tett kézzel, felszegett tekintettel, teljesen úgy nézett ki, mint én annak idején vámpírlétem elején.
- Annak látszik, hogy éppen most másztál ki a legjobb barátnőd pasijának az ágyából – vágtam hozzá.
- És akkor mi van? Neked egyáltalán mi közöd van az egészhez? Jól éreztem magam egy igazán akrobatikus férfi társaságában – kacsintott rám, mire teljesen felfordult a gyomrom tőle.
- Hogy voltál képes ilyet tenni a barátnőddel? – kérdeztem vissza egyre mérgesebben.
- Úgy, ahogy te is megtetted nem is egyszer! – vágott vissza övön aluli ütéssel.
- Hogy van képed ilyeneket mondani? Én már ezerszer megbántam és mindent be fogok vallani Carolinenak – határoztam el most ténylegesen saját magamban.
- Mondd csak attól nem lesz jobb, sőt teljesen meg fog utálni, ahogy Nick is – nevetett fel gunyorosan, amitől még inkább hányingerem támadt.
- Fogd már be te olcsó céda! – megelégeltem vádaskodásait. Mérgemben közelebb léptem hozzá és egy határozott mozdulattal képen töröltem, majd végleg elhagytam a Mikaelson házat.”

A vámpírok és az emberek kötöttek egy szerződést egymás között. Mindenki a metrókba kényszerült a folyamatos támadások miatt. Az emberek minden héten küldenek vérszállítmányokat, cserébe egyik vámpír sem támad rájuk, emellett ők is kapnak vámpír vért a betegségek gyógyítására. Aki megszegi a feltételeket azt azonnali halállal büntetjük! A vámpíroknak van különálló szabálya, senki sem teremthet újszülötteket ez a legfőbb előírás az elsődleges szerződés után. Így nem vonjuk magunkra a figyelmet. A vámpírok egy részét kiképzik katonának, ők vigyáznak az ajtókra és a biztonságra, betartatják a törvényeket. Legidősebbként Elijaht érte a megtiszteltetés, hogy a királyunk legyen, bár ő inkább csak diplomatának tartja magát. Rebekah és Stefan lettek a főparancsnokok és kiképzők is egyben ők elég tapasztaltak hozzá. A legfiatalabb Mikaelsonról azóta sincs semmi hír, őt folyamatosan kerestetjük. Az ősi hibrid mellett maradt Caroline, mert szereti, de közben nekünk segít, ő a saját bejáratú kettősügynökünk. Mindent megtesz a béke érekében.

„ - Biztos, hogy ezt akarod Car? Tényleg visszamész hozzá? – kérdeztem újra és újra.
- Valakinek vigyáznia kell Elenára és fenntartani a békét – az utóbbi szó közben felemelte kezét levegőbe macskakörmöt rajzolva.
- Tudom, semmi okom sincs rá, hogy miért, de szeretem őt. Hiszek benne, hogy maradtak pozitív érzései persze nem csak irántam – magyarázta nekem teljes beleéléssel. Sosem mondtam meg neki, hogy lefeküdtem a szerelmével, ahogy azt sem, mit tesz Elena, amikor ő kiteszi a lábát „otthonról”. Nincs szívem összetörni a kislányos álmait az ő hős lovagjáról, bármennyire megérdemelné, hogy tudja az igazságot, őszintén szólva félek elveszteni egy igazán jó barátot.
- Megértelek, de most menj, nehogy gyanút fogjon.
- Jövő héten ugyan így találkozunk. Ha történik rajtaütés értesítelek valahogy – kacsintott rám, majd megölelt.
- Vigyázz magadra! – suttogtam neki visszaölelve.
- Vigyázz magadra és mindenki másra is – válaszolta majd elengedett és elviharzott a folyosón…”

2. évad 12. fejezet - A nagy visszatérés...

Sziasztok! Hát elérkezett ez a nap is! Itt a 2. évad 12. fejezete az-az az utolsó, mint azt tudja minden hű olvasóm. Egy kritikában felmerült kérdés, miért 12. fejezetesre írtam az évadokat? Őszintén megvallva magam sem tudom így láttam jónak és ezen már nem is akarok változtatni!!! Igaz nem gyűlt össze a 3 kommentár, de megígértem nektek és saját magamnak is, hogy idén befejezem ezt az évadot. Kaptam pár visszajelzést, hogy legyen 3. évad is még mindig nem döntöttem igazán. Így megkérlek titeket írjátok meg véleményeteket. Ha lesz is következő évad az biztos, hogy a jövőben fog játszódni. Teljesen új szemmel fogjátok olvasni a történet folytatását, hiszen ez már nem kapcsolódik a Vámpírnaplókhoz! Csak az én agyszüleményem lesz benne. (Ha lesz 3. évad, csak rajtatok múlik!) Vissza térve a fejezethez szerintem okozok pár meglepetést ezzel nektek. Igaz sokan sejtitek a végkimenetelt, de nem úgy, ahogy gondoljátok...

Végül támadt egy isteni szikra az agyam hátsó zuga felől, ami arra sugallt, hogy döntést hozzak. Ha minden jól megy és ti is úgy akarjátok, akkor a 3. évad fejezeteit egy-egy idézettel fogom nyitni, ami arra a részre jellemző. Az utolsó fejezetet is ezzel nyitnám! 

"A múltunk mindig velünk marad és csak arra vár, hogy megkavarja a jelenünket..."

Sosem gondoltam rá, hogy gyilkossá válok igaz hallhatatlan életem során többször tettem. De ez most teljesen más! Eddig az életben maradásért tettem, de most megöltem egy ártatlant még hozzá ősi vámpírt, aki semmit se vétett ellenem. Ki irtottam őt kicsinyes vágyból a saját érdekeim áldozata lett. Egy gyilkos vagyok semmi több! Könnyeim szakadatlan folytak végig tökéletes arcomon az érzelmeim eluralkodtak rajtam. Most mégis hogyan fog megbocsájtani bárki is?
Tévedtem, hibáztam és ezzel mindent elrontottam. Elijah nem fog visszatérni többet hozzám, meghalt el kellene végre fogadnom, ő nincs többé. Órákig csak ültem erdőben az égő tetem közelében, könnyeimtől alig láttam…

* Órákkal előbb*

- Mikor csináljuk Katherine? – kérdezte tőlem Bonnie telefon túloldalán egyszerre Bekahhal, aki mellém lépett.
- Ma este holdtölte lesz, Bonbon menni fog? – kérdeztem a néger lányt kihangosítva telefont.
- Ha minden és mindenki helyén lesz, akkor sikerülni fog legalábbis remélem - válaszolta.
- Oké, akkor este 7kor találkozunk a tisztáson –fejeztem be a beszélgetést.
- Sziasztok! – köszönt el megszakítva hívást.
- Kath igyekezz nem akarok elkésni! – vámpír barbie és szöszi toporogtak szobaajtómban.
- Minden meg van? – kérdeztem vissza, mire Rebekah kabátját kihajtotta belső zsebében fehértölgy karóval.
- Én mire kellek? – kérdezte Caroline, miközben az erdőben futottunk.
- Ha esetleg balul sülne el valakinek el kell vinnie onnan a boszinkat – válaszoltam nemes egyszerűséggel.
- Biztos eljön? – kérdeztem az áldozatra utalva húga csak bólintott.
- Végre, hogy itt vagytok, van egy vendégünk, aki figyel – mondta türelmetlenül Bonnie.
- Köszöntelek kedves húgom és téged is Katerina. Kit tisztelhetek a két idegen személyében? – kérdezte kilépve a fák árnyékából ősi.
- Hol van Sage? – tette fel az újabb kérdést körbe pillantva.
- Bonnie most! – kiáltottam el magam Bekah oda dobta hozzá gyilkos fegyvert. Egyből elkezdett mormolni valamit számomra ismeretlen nyelven. Finn el akart menekülni, de láthatatlan fonál visszatartotta, körülötte tűz gyulladt. Rebekah a lány elé lépett tenyerét felfelé tartva, aki megvágta. Vére lecsöpögött karóra, azzal bevonva az egészet, eredeti vámpírlány dolga végeztével el is ment. Megértem a helyében én sem lennék kíváncsi testvérem halálára, közben Bon-bon lassan odasétált vámpírhoz.
- Életet az életért! – hangzott fel boszorkány földöntúli hangja, majd újra kántálni kezdett egy szöveget. Végső döfésként szíven szúrta Finnt, aki földön összerogyott a fájdalomtól kiáltás közepette. Minden erejét összeszedve kitépte magából gyilkos fegyvert azután elkezdett égni holt teste. Bonnie szemei fenn akadtak orrából ömleni kezdett vér, majd összeesett hirtelen.
- Car vidd haza őt – parancsoltam, mire engedelmeskedett.

Egyszer csak a hajnal napsugaraira lettem figyelmes. Ennyire elszaladt volna az idő? Erőt vettem magamon felkeltem földről majd hangtalanul haza suhantam.
- Katherine hol jártál eddig? – kérdezte tőlem Kol, ahogy beértem szobámba.
- Volt egy kis dolgom – válaszoltam neki szekrényemhez sétálva. Nem bírtam abban a ruhában maradni tovább, orromat elöntötte a füstszag, amitől nem tudtam szabadulni.
- Mégis mi volt az? A bátyám úgy sem tudod visszahozni! – csattant fel mérgesen.
- Kol nem tartozik rád mit csináltam. Nem is tudom visszahozni tisztában vagyok ezzel én is! – vágtam vissza még inkább összetörve.
- Akkor miért nem felejted el végre és azzal törődsz, aki itt van melletted? – kérdezte már nyugodtabb hangnemben.
- Ha törődnél velem igazán, akkor megértenéd, hogy időre van szükségem – válaszoltam neki gondolataimba merülve.
- Mindig csak időre van szükséged! Katherine döntsd már el mit akarsz végre? – váltott át újra követelőző hangnemre.
- Azt akarom, hogy hagyjál békén! – túl gyorsan mondtam ki, amit gondoltam. Ami a szívemen az a számon, de megbántottam őt.
- Értem, akkor mát itt sem vagyok – elment szobámból, mire összerogytam ágyam előtt.
- Kath zavarok? – kérdezte benyitva ajtón Elena.
- Mondd, mit akarsz? – förmedtem rá mérgesen.
- Nicklaus téged hívat – válaszolta majd magamra hagyott.
- Megint mit akarhat tőlem? – kérdeztem fél hangosan. Gyorsan elmentem letusolni ruhát cseréltem majd bekopogtam a könyvtárba.
- Gyere be Katerina! – hallottam meg a férfi hangját.
- Mit akarsz Klaus? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Régen jártál erre, látom valami nyomja a lelkedet – maga mellett megütögette üres helyet.
- Annyi minden történt velem mostanság. Valamit be kell vallanom neked – sóhaj mellett leültem.
- Mégis mit drága Katerina? – kérdezte kezét az arcomon pihentette.
- Vissza akartam hozni Elijaht az életbe, de rosszul sült el, hibáztam – próbáltam magyarázkodni.
- SS, most ne bántsd magad – könnyeimet letörölte arcomról, majd magához ölelt.
- Bármit megbocsájtanál nekem? – kérdeztem tőle felnézve rá egészen félénken.
- Mindent megbocsájtok neked kedvesem – felemelte fejem és lágyan megcsókolt, az érzelmek eluralkodtak rajtam visszacsókoltam neki. Órákon át együtt voltunk elvesztünk egymásban, később mellkasán ébredtem.
- Nik el kell mondanom valamit – felkeltem mellőle és felöltöztem.
- Mondd bátran.
- Megöltem Finnt, mert vissza akartam hozni a bátyádat – mielőtt felfogta volna mondandóm elrohantam. Az emeleten összeütköztem Kollal.
- Bocsi, nem láttalak – magyarázkodtam, magam sem értem miért.
- Semmi baj. Amúgy is beszélni szerettem volna veled – válaszolta már kedvesebben mint, amikor veszekedtünk.
- Velem? Miről? – kérdeztem meglepődve, hiszen azt hittem látni sem akar.
- Igen, bocsánatot szeretnék kérni az előző beszélgetésünk miatt. Kissé faragatlan voltam veled szemben. Tudom időre van szükséged szóval megkapod, amennyit csak akarsz – öntötte ki nekem szívét is.
- Hú, hát erre nem számítottam, de ha már itt tartunk én is bocsánatot szeretnék kérni, hogy úgy elküldtelek.
- Akkor szent a béke? – kérdezte kitárva karjait.
- Igen, azt hiszem – válaszoltam egy mosoly kíséretében. Megöleltem egy pillanatra, de le is engedtem puszit nyomott az arcomra, majd újra egyedül maradtam. Most már lassabban mentem tovább a szobámba hangtalanul lenyomtam kilincset. Az ajtó nyikorogva tárult ki előttem. Magányra vágytam, de teljesen más látvány fogadott, amitől azt hittem csak álmodok. 

- Hello kedvesem! Jó újra látni szépségem – hallottam meg egyetlen szerelmem bariton hangját.
Elijah…